Egyre edzettebb baktériumokra lehet számítani?
2011. 06. 16.
A németországi hasmenésjárvány során kiderült, hogy a járványt okozó baktérium ellen nem sikerült antibiotikumot találni. A veszély nagy, hiszen a torokgyulladástól kezdve az AIDS-ig bizonyos mikroorganizmusok felelősek a bajért, és amennyiben a rendelkezésre álló antibiotikumok már nem hatnak, előállhat bizonyos antibiotikumok felfedezése előtti helyzet, amikor is betegek haltak meg a hatékony gyógyszer híján.
A közvélemény meglehetősen keveset tud a mikroorganizmusokról, amelyek közül persze kevés a betegséget okozó. Többségük közömbös az emberi faj számára, vagy éppen nélkülözhetetlen a szervezet egészséges működéséhez, mint például a bélcsatorna baktériumai. Tehát e mikroszkopikus élőlények többségének inkább érdemei vannak a szervezet védekezőképességének, az immunitásnak az erősítésében.
Éppen ezért veszélyes a túlzott antibiotikum-használat. Éppen az immunvédekezés természetes gátlása, a túlzott antibiotikum-fogyasztás teremtett kedvező terepet az új és új mikrobák számára. A felelőtlenül és széles körben használt antibiotikum hatását túlélte az "edzett" baktérium, sőt egyre ellenállóbb fajok fejlődtek ki. Ezt új betegségek, járványok kialakulása jelzi. A multirezisztens, tehát ellenálló baktériumok megjelenése figyelmeztetés: a szervezet természetes védőrendszerének mechanizmusát, harmóniáját nem szabad megzavarni indokolatlan antibiotikum-használattal. Lehet, hogy a figyelmeztetés későn hangzik el, hiszen a WHO számokkal bizonyítja, hogy például az Egyesült Államokban 14 ezer ember hal meg az ellenálló mikroorganizmusok miatt. Kelet-Európában a tuberkulózis fertőzések okozóinak mintegy 10 százaléka nem reagál a leghatékonyabbnak hitt antibiotikumokra sem. De ez mondható el a szalmonelláról is. Szakemberek szerint 10 éven belül újabb, nagyhatású antibiotikumok kifejlesztésére lenne szükség. Jelenleg mintegy 12.000 antibiotikumot ismerünk, 50-60 féle van forgalomban, de már ezekkel szemben is gyakran rezisztensek, azaz ellenállók a betegségeket okozó baktériumok. Tehát egy teljesen új trend felállítása vált szükségessé ezen a területen. Addig is, míg ez megtörténik, az orvosok nem tehetnek mást, mint hogy a rendelkezésre álló antibiotikumok alkalmazásával, esetleges kombinálásával "kitotózzák" a még hatékonyakat addig, amíg a tudomány nem kínál új megoldásokat.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Induljon a nap meditációval!
- Az ajándékozás lélektana
- Eljön minden évben
- Egyre több férfi kér tanácsot szakembertől
- A gyulladásos bélbetegség a fiatalokat is veszélyezteti
- Legyen az ajándék felejthetetlen
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!