Lehet, hogy a szőke nők tényleg butábbak?

2011. 06. 15.
Szerző: Szimpatika
Német kutatók rájöttek, hogy egy bizonyos fehérje egyszerre szabályozza a tanulásért és emlékezésért felelős agyműködést, valamint a hajszín alakulását. Természetesen nem azt kívánták bizonyítani, hogy a különböző hajszínű emberek értelmi képességei különbözők. Nem is ez lett a kutatás eredménye.
Matthias Kneussel, a Hamburgi Egyetemi Klinika Molekuláris Neurogenetikai Intézetének munkatársa és kollégái egereknél kapcsolták ki a muszkelin nevű fehérjét kódoló gént, hogy megvizsgálják annak az idegsejtek anyagszállításában betöltött szerepét.


Maguk sem gondolták, hogy kísérletüknek milyen érdekes eredménye lesz. Azt ugyan előzetesen is úgy gondolták, hogy a beavatkozás hatására bizonyos, a tanulással és emlékezettel kapcsolatos agyterületeken megváltoznak az agyhullámok. Azt azonban nem feltételezték, hogy a beavatkozás kihat az állatok szőrének színére is.
Márpedig ez történt.
Az eredetileg fekete színű állatok néhány hét elteltével csokoládébarna színűek lettek. Mivel a szőrszín változásával eredetileg nem számoltak a kutatók, újabb kísérletekre lesz szükség ahhoz, hogy feltételezésüket bizonyíthassák. Eszerint a szőrszín módosulását a festékanyagok megzavart szállítása okozhatta, vélik.
A tanulási zavarok jobb megértése mellett a mostani eredmények azzal kapcsolatban is új ismereteket hozhatnak, hogy mi váltja ki az őszülést, és az idő előtti őszülés elleni hatóanyag kidolgozásához is hozzájárulhatnak.

mti

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!