Jobb a kiegyensúlyozottság

Közhelyszámba megy, hogy idős korban fokozottan oda kell figyelni a táplálkozásra, sok fehérjét, illetve kalciumot kell a szervezetbe juttatni. Ennek ellenére mindez nem feltétlenül igaz – az idős szervezetnek valóban mások az igényei, mint a fiatalnak, de gyökeres változtatásokra ennek ellenére sincs feltétlenül szükség az étkezésben.
Idős korban az anyagcsere folyamata és az emésztés is lelassul a fiatalkorihoz képest. Ennek ellenére alaptalan az idősek számára speciális táplálkozást propagálni, hiszen a teljes értékű étkezés itt is fedezi a szükségleteket. Akinek nehézsége van a rágással, az fogyasszon gyümölcsöt, főzeléket, finomra megreszelt diót, a gabonát egye teljes kiőrlésű lisztként feldolgozva. Több kis étkezés a három nagy helyett garanciát jelent arra, hogy nem terheljük meg gyomrunkat.

Tévhit, hogy az idős embereknek több fehérjére van szükségük. Az évek múltával ugyan emelkedik a szervezet fehérjeszükséglete, de csak csekély mértékben – azt pedig nem árt figyelembe venni, hogy a nyugati világban elterjedt általános táplálkozás különben is fehérjedús.

Szintén nem igaz feltétlenül, hogy idős korban több kalciumot kell bevinni a szervezetbe, hiszen a tejtermékek és a zöldségek fedezik a kalciumszükségletet. Sokkal fontosabb az orvossal, gyógyszerésszel megbeszélni, hogy a szedett gyógyszerek miként befolyásolhatják a táplálkozást és fordítva.

Aki nem képes önmaga számára főzni, annak ajánlott megrendelni az étkezést, netán késztermékeket vásárolni. Lehet, hogy ez így drágábban jön ki, de jobban megfelel az idős ember táplálkozási igényeinek, mint a napi háromszori vajas kenyér.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!