Ez a gyerek nem tőlem van

2011. 05. 26.
Szerző: Szimpatika
Eleinte Andrea minden idegszálával azt figyelte, érzi-e a szokásos fájdalmat a keresztcsont táján. Óránként vécére ment, és remegve leste a várva várt piros foltot. Hiába. Andi két hónappal az utolsó vérzés után már biztosan tudta, állapotos.
A fiú, akitől Andi úgy maradt, egy jómódú, vidéki család egyetlen fia. Apja ügyvédnek szánta. Hatvanezer forintért bérelt számára Pesten albérletet, s további hatvan ezret küldött a megélhetéshez. Egyetlen kérése az volt, hogy Zoli tegye le időben a vizsgákat, ne cigarettázzon, kerülje az italt, s a lányokkal vigyázzon. Amikor Andi terhessége kiderült, Zoltán a nemzést kerek perec letagadta. A gyerek nem az enyém, mondta az apjának, és a lánnyal azonnal megszakította a kapcsolatot.

A családjogi törvény szerint a gyermek apjának automatikusan azt a férfit kell tekinteni, akivel az anya a gyermek születésekor, illetve a terhesség egy része alatt házasságban élt. Illetve azt, aki az anyakönyvvezetőnél, bíróságnál vagy gyámhatóságnál teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tesz. Ha az anya gyermekét házasságon kívül hozza világra, s ezt a gyermeket senki sem ismeri el, kérni lehet az apaság bírói megállapítását. Az apasági per során a bíróság vizsgálja a fogamzás körülményeit, kérheti a feltételezett apa nemzőképességére vonatkozó szakértői bizonyítást, elrendelhet vértulajdonság-vizsgálatot. Ha ennek értéke 95,1 százaléknál alacsonyabb, a bíróság elrendelhet antropológiai vizsgálatot, kivételes esetben kromoszóma, illetve DNS vizsgálatot is, melyekkel az apaság teljes biztonsággal megállapítható. DNS vizsgálat a gyermek és a feltételezett apuka egy-egy testszövet mintájából, szájnyálkahártyából, vagy hajgyökérből izolált DNS-éből végzett összehasonlító génvizsgálat segítségével 99 százalék feletti biztonsággal képes megállapítani vagy kizárni az apaságot.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!