A legfontosabb tévhit dőlt meg a kávéról

2011. 04. 23.
Szerző: Szimpatika
A korábbi aggodalmakkal ellentétben nincs rá bizonyíték, hogy a napi több kávé fogyasztása növeli a magas vérnyomás betegség kialakulásának kockázatát - állítják tanulmányukban amerikai kutatók.
A The American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett jelentéshez hat olyan korábbi vizsgálat adatait elemezték, amelybe eredetileg összesen 170 ezer embert vontak be, a követési idő pedig akár 33 év is volt.

"Az eredmények azt mutatták, hogy a napi 3 csészénél több szokásszerű kávéfogyasztás nem hozható kapcsolatba a magas vérnyomás emelkedett kockázatával azokhoz képest, akik átlagosan napi egynél kevesebb kávét ittak" - írta Liwei Chen, a Louisianai Állami Egyetem (New Orleans) közegészségügyi karának munkatársa. A résztvevők közül csak minden ötödiknél fejlődött ki magas vérnyomás, és a napi öt kávét ivók között sem volt nagyobb az arány. Még meglepőbb módon azoknak az embereknek, akik napi 1-3 csészényi kávét ittak, némiképp nagyobb volt a kockázatuk a magas vérnyomás kialakulására. Egyes szakemberek szerint a kávé akkor növelheti a magas vérnyomás kockázatát, ha olyan sokat iszik valaki, amely már akadályozza éjszakai alvását, így krónikusan kialvatlan marad.

mti

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!