Európai kikötésre készülnek a japán hajók
2011. 04. 15.
A napokban megérkeznek Japánból Európa kikötőibe azok a hajók, amelyek a március 11-ei földrengés és cunami után indultak. Ezeket, illetve áruikat beszennyezhették a megsérült fukusimai atomerőműből kiszabadult radioaktív anyagok.
Rotterdam kikötői hatóságai a dokkolás előtt, a tengeren fogják átvizsgálni a hajókat, amelyek a fukusimai atomerőműből kiszabadult radioaktív anyagokat tartalmazó árut hozhatnak, illetve maguk is szennyezettek lehetnek. Antwerpenben, a második legnagyobb konténerkikötőben hasonló intézkedéseket tesznek, Hamburgban, a harmadik legnagyobban pedig részben úgy oldják meg a problémát, hogy az oda tartó hajókat már út közben, például Hongongban átvizsgáltatják.
"Hamburgban nem lesznek boldogok, ha szennyezett hajó érkezik Japánból" – összegezte a helyzetet Erik van der Noordaa, a 7 ezer hajó biztonsági vizsgálatát végző Germanischer Lloyd vezetője. A német kikötők legszívesebben elküldenék a radioaktív szállítmányokat, de a helyzet megoldása egyelőre nem született meg, a hajók pedig már úton vannak és nemsokára megérkeznek Németországba. A német hajótulajdonosok szövetsége hozzáteszi, hogy jelenleg nincs hivatalos meghatározás arra nézve, milyen szennyezettségi fok esetében tekinthető egy hajó sugárfertőzöttnek. Az első érintett hajók 30 napos utazás után a napokban érhetnek Európa közelébe. Az antwerpeni hatóságok szerint az első érkezőt tüzetesen átvizsgálják, a többit szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Az illetékesek egyik nagy kikötővárosban sem számítanak arra, hogy az egészségügyi határértéket elérő sugárzást mérnek majd, illetve arra, hogy a megszigorított ellenőrzés fennakadást fog okozni az áruk kirakodásában. Nem sokkal a katasztrófa után az egyik kínai kikötőből visszafordítottak egy Japánból érkezett hajót, mivel "abnormálisnak" tartották a rajta mért sugárzást, ám az érintett hajótársaság szerint ez nem volt indokolt, mert a megemelkedett aktivitás alig haladta meg a normálisat és kevesebb, mint ötöde volt annak a dózisnak, amit egy Röntgen-vizsgálat alatt elszenved a páciens. Az USA haditengerészetének szóvivője szerint a hajókra került radioaktív részecskék alapos szappanos mosással eltávolíthatók. Megnyugtató a hír, amely szerint a kikötőket a 25 évvel ezelőtti csernobili katasztrófa, illetve a 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadás után felszerelték a nukleáris anyagokat jelző rendszerekkel. Ezek érzékelői alatt minden Európába érkező konténernek el kell haladnia.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2011/04/japan-hajo-belso-resize.jpg)

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!