A vörös húsok bélrendszeri rákot okozhatnak
2011. 03. 03.
A vörös húsféléket nemzeti eledeleik közé soroló briteknek kormányuk szakértői azt a tanácsot adták, hogy csökkentsék azok fogyasztását. A vörös húsok fogyasztásának csökkentésével ugyanis csökkenthető az emésztőszervi daganatos betegségek kialakulásának kockázata.
A brit egészségügyi minisztérium szaktanácsadói által kidolgozott, hivatalosan a múlt héten ismertetett ajánlás szerint napi átlagban legfeljebb 70 gramm, vagyis hetente nem egészen fél kiló vöröshúsféle fogyasztása javasolt.
Ennek a limitnek a betartása a szakértők szerint évente több ezer bélrákos megbetegedésnek veheti elejét, ugyanakkor még nem jár vashiánnyal kapcsolatos egészségügyi problémák veszélyével. Nagy-Britanniában évente hozzávetőleg 36 ezer esetben diagnosztizálnak bélrendszeri rákot, és több mint 16 ezren halnak meg ilyen betegségben. A brit kormány legutóbb 1998-ban tett közzé szakértői ajánlást a vörös húsok fogyasztásáról, de abban még 90 grammos napi átlag szerepelt javasolt felső határként. A most meghatározott 70 grammos új napi határérték nagyjából a teljes brit lakosság fogyasztási átlagának felel meg, ám azok, akik rendszeresen fogyasztanak vörös húsokat, ennél valószínűleg sokkal többet esznek e húsfélékből, mivel becslések szerint hatmillió brit – a lakosság csaknem tíz százaléka – egyáltalán nem fogyaszt ilyen húsokat.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!