Nagy agy, gyorsabb öregedés?

2024. 09. 05.
Forrás: greendex.hu
A nagyjából hatmillió évben, mióta az ember és a csimpánz evolúciós útjai elváltak egymástól, az ember prefrontális kérge (PFC) hihetetlen mértékben megnövekedett. Ez segítette a hatékonyabb döntéshozatalt és az önkontrollt, ezzel evolúciós előnyhöz juttatta az embert, ezzel párhuzamosan viszont fel is gyorsította ennek az agyi területnek az öregedését, ami megnövelte az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának kockázatát.

Egy friss kutatásban a kutatók csimpánzok és emberek agyáról készült MRI-felvételeket hasonlítottak össze egymással, majd megvizsgálták, hogy az egyes területeken a korral mennyivel csökkent a szürkeállomány. Az embereknél a leggyorsabban a frontális kéreg (a prefrontálissal együtt) kezdett el öregedni, míg a csimpánzoknál az agy egy centrális része, a striatum mutatta a hanyatlás legtöbb jelét. Az agynak ez a része felelős egyebek mellett a szokások kialakításáért és a jutalom észlelését.

Új, de gyorsan fárad

A kor a legkevesebb kárt mindkét faj esetében a vizuális feldolgozásért és a motoros készségekért felelős területekben okozta. A PFC mellett az embereknél még egy gyorsan öregedő területet találtak, az insulát, ami az érzelmek és a testbeszéd feldolgozásában játszik szerepet – és aminek a megnövekedése szintén új evolúciós fejleménynek számít.

Egyes területekben kár keletkezhet az idő folyamán. (Forrás: Envato Elements)

Felix Hoffstaedter, a bonni Jülich Kutatóközpont idegtudósa szerint a megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy ami a gyors fejlődés során komoly előnyt jelentett az ember számára, az hosszú távon hátrányokkal is jár – ez pedig a vizsgálatok szerint valószínű, hogy csak az emberre jellemző, a szintén gyors iramban fejlődő rézuszmajmok és páviánok esetében ugyanis nem figyeltek meg hasonló gyors hanyatlást.

Egy korábbi, 2011-es kutatás szerint a demencia és az Alzheimer kockázata a gyors fejlődés mellett a kitolódott életkorral is együtt jár, Chet Sherwood antropológus szerint pedig a nagyobb agy fenntartása több energiát emészt fel, mint a kevésbé fejletté, a folyamatos használat során pedig óhatatlan, hogy az igénybevétel elkoptassa a szervet – még akkor is, ha nem jelennek meg az Alzheimeréhez hasonló tünetek, az öregedés elkerülhetetlen.

Borítókép: Envato Elements

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!