Civilizációs betegség lett a kusza fogazat
„Gyakorlatilag nem rágunk eleget, ezért kell annyi fogszabályozó. Kutatások igazolták, hogy a megváltozott fogsori érintkezéshez egyértelműen a rendkívüli mód lecsökkent erejű rágás vezet. Ez azt jelenti, hogy a rágószervünket nem használjuk rágásra, mert azok az ételek, amiket elfogyasztunk – például müzli, szendvics – nem igényelnek komoly izommunkát a rágóizmainktól.
Ezzel szemben a régi idők emberei eszközként is használták a fogaikat.” – magyarázza Dr. Volom András esztétikai fogászati specialista.
Civilizációs betegség lett a kusza fogazat
A kora kőkorszaki emberek nemcsak a hús és a vadon termő növények rágásával edzették izmaikat, hanem például a bőrt is rágással puhították. Ez nagymértékben igaz a mai, civilizációtól elzártan élő törzsi népekre is, akik körében szintén nem olyan elterjedt a rosszul növő fogazat, mint a fejlett, nyugati világban.
Az antropológiai vizsgálatok során ráadásul azt is megfigyelték, hogy amint begyűrűzött a modern civilizációs táplálkozás egy-egy természettől elzárt törzsbe, egy generáción belül megjelent a szájlégzés és vele együtt a fogtorlódás. A két probléma ugyanis összefügg: a nyitott szájon keresztül történő légzés során nem jó pozícióban áll a nyelv, ezáltal nem segíti a fogak és az állkapocs helyes fejlődését.
Orrlégzés, a szép fogsor kulcsa
„A pici gyerekeket legtöbbször azért hozzák, hogy segítsünk leszokni a cumiról, vagy az ujjszopásról, ugyanakkor egy másik nagyon lényeges probléma is felmerül, az orrlégzésre szoktatás. Ugyanis addig, amíg nyitva a gyerek szája, addig nincs a helyén a nyelve. A nyelv helyzete kardinális kérdés abból a szempontból, hogy hogyan tud nőni az állcsont. Zárt szájjal a nyelv a szájpadlásnál helyezkedik el, ezzel is segítve a felső állkapocs fogainak helyes fejlődését.
A gyereket tehát rá kell szoktatni, hogy a nyelve fönt legyen a szájpadláson, ezáltal jól tágítsa a fölső fogívet.” – magyarázza Dr. Volomné Varga Marianna, klinikai nyelvész és myofunkcionális szaktanácsadó.
A gyerekek 80%-a veszi rosszul a levegőt
A szakember arra is rávilágított, hogy a szájlégzés a gyerekek 80%-át érinti, ami nem csak a fogak fejlődése szempontjából lényeges. Jelentős probléma, hogy a szájlégzők gyakorlatilag hiperventilálnak, ezáltal lecsökken a szén-dioxid koncentráció a vérben, tehát kevesebb oxigént tud eljutni a sejtekhez, szövetekhez.
Ez hosszú távon érrendszeri problémát okoz, rövid távon pedig a szülő és a pedagógus azzal szembesül, hogy a gyerek izgága, nem tud megülni a fenekén, nem tud figyelni, nehezen jegyez meg dolgokat, rosszul alszik, fáradtan kell.
Helytelen légzés állhat a fogszabályzás kudarca mögött is
A szájlégzés a fogak rossz növése és a gyerekek látszólagos viselkedési zavara mellett még egy hosszú távú következménnyel bír. 1988-ban megjelent egy cikk, amiben 10-20 éves követéses vizsgálatot folytattak az extrakciós fogszabályozások után.
A vizsgálat eredményeként azt találták, hogy hosszú távon a fogszabályzások mindössze 10%-a bír elfogadható eredménnyel, a többi esetben valamilyen visszarendeződés figyelhető meg.
Mára azt is tudjuk, hogy ez a jelenség is összefügg a szájlégzés rossz szokásával: a gyerekkorban nem megfelelően fejlődött állcsonton pusztán a multibandek nem tudnak megfelelően alakítani, így hiába hoznak gyors és látványos eredményt, a visszaesés szinte garantált.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!