Szimpatika – Sorsszerű találkozásaink

Törvényszerű megismerkedések

Márai Sándor így fogalmazott: „Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben…két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor, amikor megértek e találkozásra.”

Az univerzum törvényében hívők egész egyszerűen úgy fogalmaznak, hogy sorszerű találkozásainkat nem kerülhetjük el. Mondhatnánk, hogy rajtunk kívül álló erő mozgatja a szálakat, s mint egy jó dramaturg megírja történetünket.

Mindezek tükrében kijelenthető, hogy véletlenek nincsenek. A szerelem okkal történik meg velünk, minden társ okkal lép az életünkbe és pont akkor, amikor nekünk arra a legnagyobb szükségünk van.

Az pedig, a sors keze, felsőbb erő irányította hatalom műve, hogy ez a találkozás egy életre szól, vagy „csak”egy epizódra, egy fejezetre.

Utunkon haladva természetesen előfordul, hogy magányos életszakaszokat át- és megélünk, ám társas lények vagyunk, akik alapvetően boldogságra hivatottak.

Vártan vagy váratlanul, amikor a szerelem mégis bebocsátást kér, legtöbbször nem osztunk és szorzunk, hogy merjük-e elfogadni, hanem átadjuk magunkat az érzésnek, nem számolva az esetleges negatív következményekkel, úgymint szívfájdalom, sérült önérzet, és egyéb hegek a lélek tájékán.

Sorsfordító kapcsolatok

A hozzáértők szerint többféle sorsdöntő találkozásokban lehet részünk. Létezhet a mindent elsöprő, élethosszig tartó kapcsolat, amikor valóban eget rengető, addigi életünk folyását teljesen megváltoztató szerelemmel találjuk szemben magunkat.

Az ezotériában jártasak szerint ez akkor történik meg, amikor az ikerlángunkra akadunk. Valljuk be, a sors, azért nem osztogatja olyan bőkezűen az ember másik felét.

Lelkileg készen kell állnunk egy ilyen sorsfordító kapcsolatra, nyitottnak és befogadónak kell lennünk és bízni abban, hogy a vonzás törvénye működik.

Természetesen szót érdemelnek a szelídebb szerelmek, az akár hirtelen lángra lobbant románcok, az átmeneti kapcsolatok, amikor csak epizódszerepet játszik valaki az életünkben.

Érkezhet nagy elánnal, ám az aktuális élethelyzetben pusztán egy tanítást jelölhet számunkra az ilyen szerelemmel való találkozás. Sokszor egymás tükrei ilyenkor a felek, utat mutathatnak a másiknak, elindíthatják a változás útján.

Az epizódszereplők viszont, ahogy jöttek, idővel távozhatnak is. Arra a mindkettőjük számára szükséges időintervallumra, amely nekik adatott, ajándékként kell tekinteni.

A hála érzésével megy csak az elengedés, mert mindkettőjüknek tudomásul kell venniük, nem tudnak egymás kísérői lenni az úton, hiszen pusztán egy állomás, ami adatott nekik. Találkozásuk arra predesztinált, hogy egy korábbi élethelyzetből való kilépést, egy új gondolkodásmódot kiváltva, a fejlődés útjára lépjenek.

Nem feltétlen szükséges mindig elemeznünk ezeket a nagy találkozásokat, inkább éljük meg és hozzuk ki belőlük a maximumot, értékeljük mindazt a jót és szépet, amit egymásnak adhatunk általuk! 

Amennyiben képesek vagyunk így cselekedni, kevésbé kell megoldást találni a "szövödményként" hártahagyott szívfájdalmakra, illetve, ha mégis elengedhetetlen a megtapasztalás, talán könnyebben megy a feldolgozás is, ezáltal a spontán öngyógyítás.

Magával ragadó szerelem

S, hogy miért testi-lelki szükségletünk ennek a nemes érzésnek a megtapasztalása? Miként ragadhat ennyire magával minket a szerelem? Talán így magyarázhatnánk meg…

Van, hogy nem várjuk érkezését, mégis a bőrünk alatt érezzük. A véletlen műve? Áh, a SORS keze.

Jöttének váratlan szele egyszer csak elér minket. A szelíd lágy fuvallat idővel fékezhetetlen orkánerejűvé nő. Kezdetben csak kócol, majd egészen összeborzol…

A szerelem már csak ilyen! Előfordul, hogy tisztességesen kiböjtöljük érkezését, ám az is megesik, hogy vendégként kopogtat, nem is számítottunk rá éppen akkor, mégis fölforgatja az addig megszokott mederben csordogáló életünket.

Észrevétlenül bekúszik életterünkbe, s szemhunyásnyi idő alatt már szinte állandó lakhatásért könyörög. Magával sodor, sokszor keserédesen gyötör, számtalanszor vadul perzsel, képes a föld feletti lebegés érzetét kelteni.

Amint megveti lábát, hamar öntudatra ébred bennünk, átveszi az uralmat elménk felett, irányít és odasúg a szívnek. Egyetlen küldetése van: a BETELJESÜLÉS.

Borítókép: elements.envato.com