Így hat a fény a mentális egészségre!
Ismert, hogy a napi bioritmus zavara is együtt jár a pszichiátriai rendellenességek sokaságával, így arra voltak kíváncsiak a szakemberek, hogy befolyással lehet-e a fény arra, hogy valaki fogékony-e pszichiátriai betegségekre.
Az eredményekről a Nature Mental Health folyóiratban számoltak be a szakemberek.
Arra jutottak, hogy az éjszakai fény növekedésével gyarapodtak, erősödtek a pszichiátriai tünetek, a depresszió esetében például 30 százalékos növekedést tapasztaltak.
Azonban a nagyobb nappali fényhatás jótékony következményeire is bizonyítékot találtak: mintegy 20 százalékkal csökkent a depresszió esélye.
Hasonló összefüggéseket találtak az önbántalmazás, a pszichózis, a bipoláris zavar, a szorongásos zavar és a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) esetében is.
Ez azt is jelenti, hogy az éjszakai fények kerülésével, és a minél több nappali fénnyel e betegek állapotát gyógyszermentesen is lehet javítani.
A vizsgálatok során számos egyéb tényezőt is figyelembe vettek, mint az adott személyek életkora, neme, fizikai aktivitása, vagy épp az évszak, illetve az illetők foglalkoztatottsága, ám ezek semmiféle összefüggést nem mutattak.
A kutatók szerint hatalmas társadalmi hatása lehet a kutatási eredményeiknek.
„Ha az emberek megértik, hogy az őket érő fényhatások befolyásolják a mentális egészségüket, máris tehetnek néhány egyszerű lépést a saját jóllétük érdekében” – mondta Sean Cain, a kutatás vezetője. „Az eredményeink azonosak voltak akkor is, ha figyelembe vettük az alvásidőt, a több műszakos munkarendet, a városi vagy vidéki lakhelyet, illetve a szív- és anyagcsere-rendszer egészségi állapotát is.”
A modern, iparosodott világban az ember szó szerint megfordította a természetes életritmusát, miközben az agyunk evolúciója során a nappali életmódhoz alkalmazkodott.
Ma viszont az időnk 90 százalékát épületekben töltjük, mesterséges fényben, ami nappal túl kevés, éjjel viszont túl sok – a természetes fény ciklusaihoz viszonyítva.
„Ezzel összezavarjuk a szervezetünket és aztán nem érezzük jól magunkat” – tette hozzá a kutató.
Borítókép: elements.envato.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!