Mértékkel továbbra is fogyasztható az aszpartám
A NAK tájékoztatása szerint mivel a szakértői bizottság az elfogadható napi beviteli értékét a korábbi 40 milligramm per testtömegkilogramm szinten tartotta, ezért az élelmiszeripar szereplőinek sem kell változtatniuk a receptúrán. Ha mégis az aszpartám kiváltása mellett döntenek, azt csak a fogyasztói hangulat indokolja – tették hozzá.
Emlékeztettek, hogy a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató ügynöksége, valamint a FAO Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet Élelmiszer-adalékanyagokkal foglalkozó Vegyes Szakértői Bizottsága (JECFA) július 14-én közzétette az élelmiszeriparban használt és engedélyezett édesítőszer, az aszpartám egészségre gyakorolt hatásainak értékelését.
Az emberi karcinogenitás "korlátozott bizonyítékára" hivatkozva az IARC az aszpartámot a "lehetséges, hogy rákkeltő az ember számára" csoportba sorolta.
"Ez azt jelenti, hogy közvetlen bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, hogy az emberben a rákos megbetegedés kialakulását elősegíti az aszpartám, viszont állatkísérletekben már mutatkoztak olyan eredmények, amik bizonyos dózis feletti bevitel esetén rákos sejtek kialakulását elősegíthetik" – olvasható a közleményben.
Úgy folytatták, hogy egy liter diétás üdítő a Magyar Élelmiszerkönyv szerint legfeljebb 600 milligramm aszpartámot tartalmazhat. Ez azt jelenti, hogy egy 60 kilogrammos embernek 4 litert kellene elfogyasztania minden nap, hogy valóban kockázatot jelentsen számára.
A tejalapú desszertek esetében 1000 milligramm per kilogramm a maximálisan felhasználható mennyiség. Ez egy 15 kilogrammos gyermek esetében azt jelenti, hogy több mint fél kilogramm terméket kéne minden nap elfogyasztania, hogy valóban kockázatot jelentsen számára az aszpartám – írták a közleményben.
Borítókép: elements.envato.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!