Egy 19 éves fiúnál diagnosztizálták az Alzheimer-kórt
A vizsgálatok során kiderült, a fiú agyának hippokampusza zsugorodni kezdett, az agy-gerincvelői folyadékból pedig a betegség leggyakoribb markereit sikerült kimutatni. A ScienceAlert megjegyzi: bár az Alzheimer-kórt elsősorban az idősek betegségének tartják, az összes diagnosztizált eset 10 százaléka a 65 éven aluliakat érinti.
Szinte minden olyan 30 év alatti ember, akit a betegséggel diagnosztizálnak, valamilyen génmutációt hordoz. Minél fiatalabb valaki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy hibás a gén, amit örökölt. Ebben az esetben azonban a kutatók sem hibás géneket, sem génmutációra utaló jeleket nem találtak – írják a kutatók a Journal of Alzheimer's Disease című tudományos lapban megjelent publikációban.
A kínai eset előtt a világ legfiatalabb Alzheimer-kóros betege egy 21 éves fiatal volt. Nála a PSEN1 génmutáció okozta a betegség kialakulását, amely abnormális fehérje-felhalmozódást okoz az agyban, és olyan plakkokat képez, ami kifejezetten jellemző a betegségre.
A most diagnosztizált 19 éves fiú családjában nem találtak hibás gént, ugyanakkor a betegnek nem volt sem fejsérülése, sem más problémája, ami megmagyarázta volna a betegség kialakulását, és a kognitív képességek hirtelen hanyatlását.
Két évvel ezelőtt, amikor a problémák elkezdődtek, a fiatal nehezen tudott koncentrálni az órán, az olvasás nehézkessé vált a számára, és a rövid távú memóriája is romlott. Előfordult, hogy nem emlékezett arra, mi történt vele egy nappal korábban, a dolgait pedig sokszor elhagyta. A kognitív hanyatlása végül olyan súlyossá vált, hogy a középiskolát már nem tudta befejezni, igaz, az önálló életre még képes volt.
Az orvosok memóriaklinikára küldték, ahol kiderült, hogy a memóriája 82 százalékkal, a rövid távú memóriája pedig 87 százalékkal volt gyengébb, mint a kortársainak.
Csienping Csia, a beteg neurológusa és a tanulmány szerzője szerint semmilyen génmutáció nem utal a betegség kialakulására, ezért át kell gondolnunk mindazt, amit a betegség kialakulásáról gondolunk.
A kutató kiemelte: a fiatalkori demencia kialakulásának megértése a jövőbeni kutatások egyik legfontosabb feladata lesz.
Nemrég egyébként sikerült kifejleszteni egy új gyógyszert, ami segíthet a betegeknek időt nyerni a betegséggel szemben. Meggyógyítani azonban továbbra sem tudja azt.
Borítókép: elements.envato.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!