A vörös haj, bárhol látjuk, feltűnő, figyelemfelkeltő látvány. Ez részint azért van, mert ritkaság: száz emberből csupán egy-kettő visel vörös hajat.
Újra és újra felmerül, hogy e ritkasága miatt kihalnak a vörös hajúak, ám, annak ellenére, hogy valóban ritka a vörös hajért felelős génváltozat, nem fog eltűnni e hajszín – számolt be a nationalgeographic.com.
Nemcsak a bulvársajtó kíváncsi a vörös hajúakra, hanem a tudomány is. Rengetegen kutatják az emberi haj tulajdonságait, és azt már tudjuk, hogy nem vált ritkábbá a vörös, és mostanában nem is fog.
Már egyes neandervölgyiek is vörös hajat viseltek 50 ezer éve, a genetikai nyomok erről árulkodnak. Egy Kínában talált 3800 éves múmia (Loulan Szépe) is gesztenyevörös tincseket hordott.
A mitikus trák királyt, Rhesos sárgarépavörös hajjal és szakállal ábrázolták. A vörös hajhoz szükséges gének recesszívek, ami azt jelenti, mind az anya, mind az apa kell, hogy rendelkezzen vele ahhoz, hogy a gyermeknek is biztosan vörös haja lehessen.
Akár az ember vörös haja, akár számos állat – ló, kutya és más emlős – vörös szőre egészen kis számú génmutációhoz köthető, ami a melanin nevű pigmenteket irányítja. Kétféle melanin van: a barna és fekete hajat hozó eumelanin, illetve a szőke és vörös hajat hozó feomelanin. Azt, hogy a vörös kerülhessen ki győztesként a hajszínek közül, egy MC1R nevű gén szabályozza.
Ez volt az első olyan megismert génünk, amelyet egy külső tulajdonságunkhoz lehetett kötni, és csak 1995-ben fedezték fel.
A vörös haj s a vele járó világos (szintén az eumelanin hiányától világos) bőr az ember északabbra vándorlásához kötődik. Minél északabbra jutottunk, annál kevesebb UV-sugárzás érte a bőrünket, így a világos bőr előnyös volt a D-vitamin termelése szempontjából. Mivel e vitamin létfontosságú a várandósság során, nélküle nincs egészséges gyerek, ezért azok a nők, akik vörös hajúak és fehér bőrűek voltak, sikeresebb anyák lehettek.
Ennek köszönhető például az, hogy Nagy Britannia és Írország dúskál a vörös hajúakban (egyes számítások szerint elérheti a 10 százalékot is az arányuk).
Az MC1R gén egy változatát hordozók esetében 42 százalékkal nagyobb esélye van egy különösen rosszindulatú melanómának, mint más változatoknál. Azonban ez sem befolyásolja a gén továbbadását, mivel átlag 65 éves korban diagnosztizálják ezt a betegséget, így azokat érinti, akik már rég túljutottak a gyerekszülésen.
Az MC1R-en kívül más gének is befolyásolják a vörös haj kialakulását, ám ezek csupán a vörösek egy ötödéért felelnek, négyötöd az MC1R hatása. Az MC1R egyes változatai még olyan sötét bőrűek számára is okozhatnak vörös hajszínt, mint a jamaicaiak!
Honnan is eredhet a vörös hajúak kihalására vonatkozó számos álhír?
Olyanok terjesztették eredetileg, akiknek anyagi érdekük fűződött hozzá. Részben egy genetikai teszteket végző magáncég vezetője állította, részben pedig egy hajfestékeket és kozmetikumokat gyártó cég rukkolt elő vele…
Azóta mindkét cég megszűnt, a vörös haj pedig maradt.
Borítókép: elements.envato.com