1975-2022 között e tárgyban készült kutatásokat összegzett a tanulmány, hogy kiderítse, hasznos-e a gyerekeknek azért zenét oktatni, hogy jobbá váljanak matematikából. Az már világos volt, hogy akik zenében jók, azok matematikában is jobbak.
Az elemzett kutatásokban mintegy 78 ezer gyerek és fiatal vett részt, óvodástól egyetemistáig. Háromféle típusú zeneoktatást vizsgáltak meg: hagyományos énekóra típusút, hangszeres oktatást, illetve integrált zene-matematika oktatást, ez utóbbiban a matematika órákba építették be a zenét.
Az elemzésből beigazolódott: akik zenét tanultak, javuló matematika tudásra számíthattak. A legjobb eredménye az integrált oktatásnak volt, azon tanulók 73 százaléka, akik ebben vettekrészt, jobb matekossá váltak, mint az efféle oktatásban nem részesülők. A hangszeres zene tanulása a tanulók 69 százalékában, a normál énekóra 58 százalékában javította a matematika eredményeket.
A legnagyobb hatása a fiatal tanulókra volt, abban a korban, amikor a matematikai fogalmak alapjait sajátítja el egy gyerek.
Az integrált oktatási módozat egyrészt azzal hathat jobban, hogy rámutat a zene és a matematika kapcsán az összefüggésekre, ezzel plusz lehetőségek nyílnak meg a diákok előtt a matematikai törvényszerűségek megértésére.
Emellett valószínűleg a zene szórakoztató hatása sem elhanyagolható ezeken a tanórákon, sokan zsigerből idegenkednek a matematikától, ezt feloldhatja a könnyedebb zenei rész a matematikaórákon.
Borítókép: unsplash.com