Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
A pozitív esetek 85 százalékában pedig a teszt felfedte a daganatos elváltozás kiinduló pontját is, ami azért fontos, mert segít célzottan meghatározni, milyen jellegű további vizsgálatokra van szükség. A negatív teszteredményt mutató esetek 2,5 százalékánál derült ki, hogy a páciens mégis rákos.
A vizsgálat részletes eredményeit – melyektől a BBC híradása szerint a tudósok „izgalomba jöttek” – a The Lancet Oncology című orvosi szakfolyóiratban fogják közölni.
A daganat eredeti helyéről vérbe szivárgó genetikaikód-darabkák változásait kimutató, Galleri elnevezésű vizsgálat fejlesztése ugyan még jócskán folyamatban van, és további, még szélesebb körű kísérletekre van szükség, de valószínűsíthető, hogy használatával növelni tudják majd az időben diagnosztizált, sikerrel kezelhető rákos megbetegedések számát az Oxfordi Egyetem kutatói szerint.
Gyakran a pácienseknek számos tünete van, például a kóros fogyás, amelynek több oka is lehet, és jelenleg csak rengeteg különféle vizsgálattal és kórházi látogatással lehet fényt deríteni a hátterére.
Bár még annyira nem pontos a vizsgálat, hogy a segítségével ki lehessen zárni a rákot, a kutatók szerint kifejezetten jó eredményeket lehet majd elérni vele a nehezen észlelhető ráktípusok – például a fej és a nyak, a bélrendszer, a tüdő, a hasnyálmirigy és a torok daganatainak – kimutatásában.
A Grail nevű kaliforniai vállalat által kifejlesztett Galleri tesztet az NHS több ezer tünetmentes emberen is elvégezte, hogy kiderüljön, képes-e a vizsgálat rejtett daganatos elváltozások kimutatására.
Ennek eredményeit még az idén közzéteszik, és ha biztatóak az adatok, akkor 2024-ben és 2025-ben még további egymillió embert vonnak be a tesztelésbe Angliában.
Borítókép: freepik.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!