Miért és hogyan spóroljunk a cukorral?
Megingathatatlan a cukor uralma a sütemények készítésénél, tízből kilenc esetben ezzel készülnek az édes finomságok.
Egyelőre úgy tűnik, nehezen mondunk le a cukorról, pedig jó lenne kicsit óvatosabban bánni vele, mivel napi étrendünkből több mint száz kalóriát jelent az ételkészítéshez használt mennyiség.
A táplálkozással foglalkozó szakemberek szerint a cukor része lehet a kiegyensúlyozott étrendnek, de érdemes figyelni arra, hogy mennyit fogyasztunk belőle, és elkerülni a felesleges bevitelt.
Antal Emese a sütemények példáján mutatja be, milyen lehetőségeink vannak:
A kutatás adataiból az is kiderült, hogy tízből négyen mindössze a megszokás hatalma miatt használnak cukrot, ami azt is jelenti, hogy őket könnyen rá lehetne venni, hogy változtassanak, és csökkentsék a mennyiségét.
Érdekes továbbá, hogy mindössze a megkérdezettek kevesebb mint hat százaléka tartja a cukrot egészséges választásnak.
Az, hogy miért előnyös, ha elhagyjuk a cukrozást, a farsangi szezon kedvelt édessége, a fánk példáján könnyen megérthető: egy átlagos darab ebből körülbelül 200 kalória. Ha nem szórjuk meg porcukorral, máris megspórolhatjuk ennek a számnak a tizedét: 5 gramm cukor ugyanis nagyjából 20 kcal.
Sőt, ha van forrólevegős sütőnk, és abban, olaj nélkül készítjük el a fánkot, az édesség energiatartalma a kétharmadára csökkenhet, ami már jelentős különbség.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Epley-manőverrel megszüntethető a jóindulatú helyzetfüggő szédülés
- Kókuszolaj
- Egy lenyelhető kapszula válthatja ki a kellemetlen bélvizsgálatokat
- Otthoni praktikák és krémek, melyek működnek a visszereknél
- Akár egy szappan is elég lehet a szúnyogok ellen
- Itt a bodzaszezon!
- Szundikálás és kreativitás
- Magzati genetikai vizsgálatok már egy vérvétellel
- Túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy egészségesebben éljünk
- A hatékony életmódváltás pszichológiája
- Ha bánt a fény
- Patikusok és találmányaik 2.
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!