A rendszeres alkoholfogyasztók fogékonyabbak lehetnek az internet- és játékfüggőségre is
Az eddigi tudományos publikációk elsősorban a génvariánsok és egy bizonyos típusú addikció összefüggéseire fókuszáltak. A mostani kutatásban viszont magyar, brit, amerikai és gibraltári egyetemek szakemberei a szerhasználathoz köthető és másfajta függőségek széles spektrumát, és ezek lehetséges kapcsolatát vizsgálták 32 génvariánssal.
Az eredményeket a Journal of Personalized Medicine nevű szaklapban publikálták.
A génasszociációs elemzés az úgynevezett Psychological and Genetic Factors of Addictions (PGA), vagyis Az addikció pszichológiai és genetikai tényezői című többéves kutatási projekt részét képezte.
A tanulmánysorozatban 3003 fiatal felnőtt potenciálisan addiktív viselkedési mintáit elemezték, többféle függőséget vizsgálva. A kutatók magyar középiskolákban, kollégiumokban és egyetemeken gyűjtöttek adatokat.
A résztvevők életkora átlagosan 21 év volt, DNS-mintát vettek tőlük és egy kérdőívet töltettek ki velük.
A kutatók az alkoholfogyasztási és dohányzási szokásaikról, illetve arról kérdezték a fiatalokat, hogy milyen rendszeresen használnak kannabiszt vagy másfajta drogokat.
Továbbá arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen gyakran vesznek részt hét potenciálisan addiktív tevékenységben (internethasználat, videójátékozás, közösségimédia-használat, fogadások, testedzés, hajtépés és evés).
Dr. Barta Csaba, a Semmelweis Egyetem Molekuláris Biológiai Tanszékének egyetemi docense elmondta:
A jelenlegi elemzésben 29 összefüggést találtunk, melyek közül 9 maradt szignifikáns a statisztikai korrekció után is.
Az eredmények azt mutatták, hogy egyes gének és variánsaik fogékonnyá tehetnek egy személyt bizonyos szerek használatára és más, potenciálisan addiktív viselkedésre is, vagyis az ezekkel a génváltozatokkal rendelkező emberek több típusú függőségre is hajlamosak lehetnek.
A FOXN3 gén és annak úgynevezett rs759364 A allélje (variánsa) például a kutatók szerint rendszeresebb alkoholfogyasztással párosult, továbbá problémás internethasználat és online játékok használata is magasabb arányban fordult elő az ezen génvariánst hordozóknál. A másik, G allél ezzel szemben inkább testmozgás-függőségre hajlamosított.
A kutatócsoport emellett jelentős összefüggéseket talált a DRD2/ANKK1 gén és az úgynevezett rs1800497 A allélja és a kannabiszhasználat között.
A GDNF gén rs1549250 és rs2973033 variánsai, valamint a CNR1 gén rs806380 variánsa összefüggéseket mutattak az „egyéb kábítószerek” (nem kannabisz) kipróbálásával.
Dr. Demetrovics Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora és a Gibraltári Egyetem Centre of Excellence in Responsible Gaming nevű intézetének elnöke hozzátette:
A PGA egy többéves kutatási projekt, és a nemzetközi kutatócsoport korábban már publikált elemzéseket a munka kezdetekor gyűjtött adatokból.
Az egyik ilyen, 2020-ban megjelent epidemiológiai tanulmányban a dohányzás és a problémás internethasználat, a testmozgás-függőség, az evészavarok és a szerencsejátékozás között találtak összefüggéseket a szakemberek. Hasonló kapcsolatot figyeltek meg az alkoholfogyasztás és az internet-, illetve játékfüggőség, a szerencsejátékozás, valamint az evészavarok között.
Marc N. Potenza, az amerikai Yale Egyetem Orvosi Iskolájának professzora és az intézményhez tartozó Center of Excellence in Gambling Research igazgatója elmondta:
A PGA projekt szakemberei a nemek között is érdekes különbségekre bukkantak. Például az egyéb drogok (nem kannabisz) kipróbálása vagy használata jóval gyakrabban fordult elő a férfiak körében. Ugyanakkor nyugtatók szedésére inkább a nők voltak hajlamosak.
A potenicálisan addiktív viselkedési formák közül a férfiakat a szerencsejáték érintette nagyobb arányban, míg az evészavarok és a túlzott közösségimédia-használat terén a nők felülreprezentáltak voltak a férfiakkal szemben.
A kutatócsoport a projekt folytatásaként azt tervezi, hogy a genetikai variánsok és a függőségek egyedi formái, például az alkoholfogyasztás, illetve dohányzási szokások egyénre jellemző mintázata közötti mélyebb összefüggéseket feltárják.
Szerző: Erdélyi Angelika
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!