Egyszerű módszerrel elérhető, hogy kevesebb alkoholt igyunk
A túl sok ivás nem csak rákhoz vezethet. Megannyi probléma hozható vele összefüggésbe, például a korai halálozás, szívbetegségek, emésztési problémák, de a demencia kockázata is fokozódik általa.
Az Addictive Behaviors folyóiratban publikált tanulmányhoz 7995 ember töltötte ki az első kérdőívet, közülük a másodikat három héttel később 4588, és végül 2687 ember fejezte be az utolsót három héttel a második után. A résztvevőket különböző csoportokra bontották, és különböző reklámokat és üzeneteket mutattak nekik az ivásról.
A kontrollcsoporthoz mérten egy tesztcsoport módszere emelkedett ki szignifikánsan: amelyik tévéreklámot látott az italfogyasztás és a rák kapcsolatáról, kiegészülve azzal a javaslattal, hogy számolják az este során elfogyasztott italokat.
Ez volt az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy az emberek megpróbálják csökkenteni az alkoholbevitelüket. Mindez a gyakorlatban is meglátszott: a hat hét alatt ez a módszer volt az egyetlen, ami tényleges csökkenést idézett elő az alkoholfogyasztásban.
A WHO szerint a korai halálozások 7 százaléka köthető az alkoholfogyasztáshoz.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!