Így szépíthetjük meg természetesen a bőrünket az ünnepekre
A szakértő szerint 40-45 éves kortól elengedhetetlen a rendszeres, kéthetenkénti bőrmegújító peeling, hogy a lehető legszebb állapotában őrizzük meg a bőrünket. Amennyiben havonta kozmetikushoz járunk, még akkor is érdemes legalább egy alkalommal hámlasztani a bőrt. Sőt, az ötvenes éveinkben akár 7-10 naponta is megismételhetjük az eljárást, különben a felgyülemlett régi hámsejtek akadályozzák a szabad bőrlégzést és a bársonyosabb, feszesebb, üdébb bőr felszínre kerülését.
Ennek érdekében minden olyan természetes anyagot bevethetünk, amely bizonyítottan jó hatással van a bőrre: ilyen lehet az alpesi csukóka, a fényártalmak ellen védő afrikai kolbásztök virága, míg a görögszéna-kivonat a szemkörnyékére, a hamamelis pedig az ödémás szemre gyakorol jó hatást.
Így készítsük fel bőrünket az ünnepekre
Első lépésben érdemes elhagynunk vagy minimumra csökkentenünk a dohányzást és az alkoholt. A nappali mellett éjszakai arckrémet is bevethetünk – főleg barackmag és görögszéna kivonattal –, de a bőrtápláló-szérumot is legalább 10 napig rendszeresen, naponta alkalmaznunk kell.
“Ha tehetjük, ne csapvízzel és főleg ne szappannal, inkább virágvizekkel vagy orvosi somkórós tonikkal végezzünk arclemosást és távolítsuk el a sminket” – mondja dr. Gyovai Viola, aki középkorúaknak többek közt reishi és a szalmagyopár, míg az idősebbeknek búzavirág-kivonat szérum használatát ajánlja. Még a legérettebb bőrön is hatékony lehet a goji, az argánolaj és az Alaria alga.
Dr. Gyovai Viola figyelmeztet: aki a ráncfelvarrás mellett dönt, az sem lesz egyik napról a másikra csodaszép. Sőt, a kezelés után ödéma vagy duzzanat állhat be, ami több hétig is eltarthat és kialakulhatnak egyéb szövődmények is. A sebészkés ráadásul nem fiatalítja a bőrt és nem is táplálja, így a bőrben: a kollagénszint ugyanolyan alacsony marad, így idővel ugyanúgy megereszkedik a bőr, mint a kezelés előtt.
Aki azonban a természetes hatóanyagok mellett dönt, az nemcsak látványra, hanem a működés tekintetében is megfiatalíthatja a bőrét. Ennek eredménye pedig akár 5-10 évvel is fiatalosabb, feszesebb, kisimultabb és élettel telibb arc lehet.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!