Magasságunkat is befolyásolja a szennyezett környezet

Szerző: Szimpatika/MTI
Alacsonyabbak azok a gyerekek, akik szennyezett környezetben élnek, és vérükben magasabb egyes vegyi anyagok szintje – állapították meg orosz fiúk vizsgálata alapján a kutatók.

Egy nemzetközi kutatócsoport ötszáz 8–9 éves orosz fiú egészségét követte nyomon három éven át, ennek részeként mérték vérükben a poliklórozott bifenilek (PCB-k) szintjét is. A Pediatrics című szakfolyóirat online kiadásában közzétett tanulmány szerzői úgy találták, hogy azok a fiúk, akik vérében a legmagasabb volt a PCB-k szintje, csaknem 3 centiméterrel voltak alacsonyabbak, mint azok, akiknél a legalacsonyabb értékeket mérték. Ugyanezen csoportban a testtömegindex (BMI) is átlagosan két ponttal alacsonyabb volt.

A dioxin nevű vegyületre vonatkozóan hasonló eredményeket adott a vizsgálat.

„Kicsit mindig meglepődünk, amikor ilyen drámai hatást tapasztalunk" – nyilatkozta Jane Burns, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának munkatársa, a tanulmány szerzője.

Burns magyarázata szerint a fiúk Csapajevszkben élnek egy vegyi gyár közelében, amelyben dioxin és más mérgező anyagok keletkeznek. Ezeket a zsírban oldódó klórvegyületeket – melyek felhalmozódnak az élő szervezetekben – lehetséges egészségügyi veszélyeik miatt az 1970-es években betiltották, ám máig jelen vannak környezetünkben, például építőanyagokban vagy elektromos transzformátorokban, de raktározódása következtében az élővilágban is.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!