Szimpatika – Puskás-Dallos Péter:„Életem legjobb szakaszában vagyok!”

Hogy érzed magad, békében vagy a megélt időddel?

Most kellett ráébrednem, hogy az idő bizony telik, és bár életem eddigi legjobb szakaszában vagyok, azért furcsa abba belegondolni, hogy most 38 éves leszek, tehát a fél életemet felnőttként éltem le. Nem az van, hogy belekezdtem a nagybetűs életbe, hanem az, hogy már nagyon távol van a kisbetűs élet. 19 évesen jelentkeztem a Megasztárba, gyakorlatilag akkortól tekintek felnőttként magamra.

A szüleid mindketten színészek, adott volt, hogy a te pályád is a színpadra vezet?

Tulajdonképpen igen, bár a szüleim nem akarták, hogy művész legyek, de én mindig ott lebzseltem az Arany János Színház körül, ahol dolgoztak, belógtam a próbákra, a díszletek mögül néztem az előadásokat, imádtam ezt a világot. Az azért furcsa volt, hogy míg mások a szüleikkel töltötték az estét, az enyémek csak valamikor 10 után értek haza, de az, hogy a színház közelében tölthettem a gyerekkoromat mindenért kárpótolt. De anyukám is azt szerette volna, hogy több időt lehessünk együtt – az ő szülei is színészek voltak, Görög Mara és Besztercei Pál, és ő is sokat nélkülözte őket gyerekként – úgyhogy amikor az öcsém megszületett, anyu otthagyta az állását, hogy velünk lehessen, amiért mindig nagyon hálásak leszünk neki. Azóta sikerült megélnem az álmaimat és belekóstolni mindenbe és tudom, hogy ők sem bánták meg, hogy végül ezt a szakmát választottam.

Gondolom a Puskás névvel külföldön is nagyon népszerű vagy.

Hajaj! Egyszer még egy díjat is átvettem Puskás Ferenc helyett. 10-11 éves lehettem és a színészválogatottal meghívtak Olaszországba, ahol Puskás és egy olasz focilegenda – sajnos már nem tudom a nevét – számára rendeztek egy ünnepi gálamérkőzést. Puskás nem tudott ott lenni, lemondta, mert már betegeskedett és akkor néhány színész – neveket nem mondok – azt találta ki, hogy azt fogjuk mondani, hogy én vagyok az unokája és majd én veszem át helyette a díjakat.

Végül is egy színésznek ezt is el kell tudnia játszania.

Elvégeztem a kezdőrugást, a meccs után pedig átvettem a díjakat, aztánválaszolnom kellett az újságírók kérdéseire és még az olasz legenda is odajött hozzám, hogy adjam át az üdvözletét a nagypapának, akit ő annyira csodál és szeret... na ez már nekem is sok volt, akkor elkezdtem sírni...  Persze azt hitték, hogy a meghatottságtól pityergek, pedig csak lelkiismeretfurdalásom volt, hogy egy ekkora átverésben veszek részt. Egész éjjel nem tudtam aludni,de Rudolf Péter és apukám azzal vigasztaltak, hogy néha ilyen kis füllentések beleférnek az életbe.

Azt mondtad, sikerült megélned az álmaidat, de nyilván vannak még olyan dolgok, amiket szeretnél elérni a szakmában. Színészként, énekesként, tévés műsorvezetőként...

Színészként azt gondolom, hogy valaminek történnie kell ezzel a hazai közeggel, nagyon alacsony a színészek megbecsültsége, mind erkölcsileg mind anyagilag, közben elképesztően sok munka és állandó rohanás az egész. 10-20 éve, vagy korábban, a nagyszüleim idejében egész más volt színésznek lenni, ők mai kifejezéssel élve véleményvezérek voltak, ez egy megbecsült értelmiségi szakma volt, és mindenki tisztelte a képviselőit. Bízom benne, hogy a fiatalok tudnak majd ezen változtatni és a színház, mint műfaj, és a benne dolgozók is visszakapják az őket megillető méltó helyet a társadalmi hierarchiában.

Ami a személyes ambícióimat illeti, ezen a téren is meg kell barátkoznom a korommal, a fiatal fiú és bonviván szerepeket már eljátszottam, szeretnék nyitni, elsősorban a prózai színház felé. Igazi szerepálmom nincs, de ha Luke Skywalkert alakíthatnám valamelyik Star Warsban, annak azé örülnék.(nevet)

Végül is miért ne? Szoktál anyagokat küldeni magadról külföldi produkciók castingjaira? Foglalkoztat a nemzetközi karrier?

Nem nagyon, korábban a zenekarral voltak ilyen jellegű terveink, világkörüli turné, stb., de most már azt gondolom, hogy itthon is meg tudom találni a közönségemet, vagy azt a sikert, amiről álmodoztam. Ilyen hosszútávú kalandokba, mint egy külföldi munka, egyáltalán nem neveznék be, szeretnék inkább otthon lenni a feleségemmel, a családommal.

Említetted a zenekarodat, most lesz 10 éves a The Biebers. Mik a terveitek a következő időszakra?

Sok tervünk van, de ezek egy része kényszerből jött, mert a covid miatt közel három koncertszezon kimaradt, így inkább otthon dolgoztunk, rengeteg dalt írtunk. De hát 10 év az 10 év, mi is változtunk, el sem merem mondani, mikről szóltak azok a dalok, amiket 10 éve énekeltem, angolul... Fesztiválozó zenekar voltunk, a témáink is ezt az életérzést tükrözték. Most újra meg kel találni a saját hangunkat, azt, ami önazonos, ami hiteles, és jól szól.

A The Bieberst tulajdonképpen ti viszitek az öcséddel, Danival?

Igen. Megtapasztaltuk, hogyha egyikünk kicsit hátra dől, akkor már nem működik az egész. Mindkettőnk életében volt ilyen pont, de most megint nagyon egymásra találtunk, nagyon hiszünk benne, megint jönnek az ötletek, csak úgy dobáljuk őket egymásra, és meg is valósítjuk őket. Ugyanaz az érzés fog el most, mint a kezdetekkor, ma is a huszonéves lendületünket használjuk, csak átültetjük az energiákat egy sokkal koncepciózusabb formába.

Tévé? Játsszuk azt, hogy én vagyok a világ leghatalmasabb médiacsászára, és te bármit kérhetsz... Olyan műsort csinálhatsz, amit szeretnél, díszlet, lámpa nem akadály, annyi kamerát kapsz, amennyit akarsz...

Hát... hm... én igazából csak három kamerát kérnék, és... egy beszélgetős műsort csinálnék. Amellett, hogy hatodik éve ülök az X-Faktor mentorszékében, valamint más, különböző hangulatú szórakoztatóipari show-kban vagyok jelen, egy csomó más dolog is érdekel, a történelem, a filozófia... Jó lenne ezekről eszmét cserélni érdekes emberekkel. Ha sok pénzt adnak, az se baj, de egy kis költségvetésű műsor is elég lenne.

Na jó, de három kamerád neked is van, meg talán néhány lámpád is, nem sok kéne ahhoz, hogy megcsináld a saját műsorodat pl. a youtubeon.

Meg is fogom csinálni. A feleségemmel, Bogival, már gondolkozunk ezen...

Neki volt is egy hasonló műsora.

Igen, mondogatom is neki, hogy szerelmem, soha ne felejtsd el, hogy te podcast-úttörő voltál! A műsora, a Hétkor nálam tulajdonképpen egy LateNighttalk show volt, egy újhullámos portréműsor, a nappaliban. Talán valami hasonlóba fogunk belevágni hamarosan.

Van két izgalmas projekted, amit a társadalmi felelősségvállalás jegyében csinálsz. Szociálisan mindig is érzékeny voltál, ezt otthonról hoztad?

Nagyon megmaradt bennem, hogy anyukám mindig szépen összekészítette a fölöslegesnek ítélt cipőket, ruhákat és elvitte a hajléktalanoknak, meg más rászorulóknak. Már a Megasztár után rájöttem, hogy a tévének köszönhető ismertséget fel lehet használni arra, hogy másoknak segítsünk, akár tevőlegesen, akár a puszta jelenlétünkkel. Voltam olyan kis falvakban az olvasást népszerűsíteni, ahol a mélyszegénységben élő gyerekeknek az adománynál is többet jelentett az, hogy valaki, akit a tévében láttak, eljön hozzájuk, az ő saját kis közegükbe, figyel rájuk, beszélget, törődik velük. A FüriZeneTér Egyesületben gyerekeknek tartunk kórusfoglalkozásokat, illetve nehéz helyzetben levő iskolákba viszünk hangszereket és sportszereket. A Woodapesttel pedig fásítunk, mecénásokat, cégeket és persze civileket kérünk fel arra, hogy pénzzel, vagy önkéntes munkával segítsenek minket. Az önkormányzatokkal egyeztetve és összefogva telepítünk fákat oda, ahol igény van rá, de nincs elegendő forrás a megvalósításhoz. Már két éve csináljuk és most például az Andrássy úton fogunk fásítani, persze komoly szakmai segítséggel dolgozunk, erdészek és tájépítészek bevonásával.

Hogyan tartod karban magad? Előadóművészként nyilván nem mindegy, hogy milyen a megjelenésed a színpadon.

Figyelek is erre, nyár végén, a hosszú X-Faktor forgatások és a fesztiválszezon után, újra elkezdtem intenzíven mozogni, futok, focizok, és otthon is erősítek, de nem csak megjelenés miatt, hanem mert a színpadi munka, például egy koncert, komoly fizikális igénybevétel is, kell az állóképesség. Mondjuk nálunk muszáj fittnek lenni, komoly presszió alatt állok, mivel Bogi anyukája, Ági komoly sportoló, ő a pilátesz magyarországi császárnője, az ő édesapja pedig Dallos Ernő, a Győri kosárlabdacsapat alapítója. Ők nem hagyják, hogy eltunyuljak...

Októberben hol láthat téged a közönség?
Sokat fogunk koncertezni, de készülünk egy új anyag felvételére is. A József Attila Színházban és a Madáchban játszom, ez előbbiben Macskafogót az utóbbiban Macskákat... De ami a legfontosabb: apukámmal lesz egy bemutatónk a Vidám színpadon, a Tanulmány a nőkről...

Játszottatok már együtt?
Igen, Nyíregyházán, a Napsugár fiúkban. Kezdetben nem volt olyan egyszerű, mert apukám nagyon kritikus volt, úgy érezte, folyamatosan véleményeznie kell, hogy hogyan játszom, milyen vagyok a színpadon. Most már csak időnként mond dolgokat, illetve inkább csak sugall. De én is változtam, ma márkifejezetten én kérem, hogy ossza meg velem a véleményét.

Fotók: Falus Kriszta