Hogyan lendüljünk újra formába?

2010. 12. 29.
Szerző: Varga Julis
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A karácsonyi eszem-iszom után újabb veszély leselkedik ránk. Ez pedig a szilveszter, a maga pezsgős, sült malacos, hajnalba nyúló falatozásával.

Az ünnepi időszakban elkövetett habzsolás hátulütőiről Dr. Hamvas József belgyógyászt, gasztroenterológust, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház osztályvezető főorvosát kérdeztük.

Sokan tapasztalhatják magukon, hogy télen többet esznek és többet is híznak, ráadásul az ünnepi étkezésekkor még nehezebb nemet mondani a finom falatokra. Mi ennek az oka?

Az ünneplés és a bőséges étkezés ősidők óta összeforrt az emberi kultúrával. Archeológusok a megmondhatói, hogy kezdetben a sikeres vadászatot és a győztes hadjáratokat is hatalmas lakoma zárta, és persze a bensőséges családi együttlétek is a szokottnál bőségesebb étkezéssel jártak. A fejlődés során tudatosan épült be a kialakult rítusok közé az étkezés ünnepi jellege.

A gazdag vendéglátás jelentette a jó hangulatot, az együttlét és a viszontlátás örömét is. Jelenkori ételeink sokszínűsége, vagy éppen hagyománya is ennek köszönhető, hisz a társas ünnepi étkezésekben a különböző kulináris tapasztalatok átadódtak, és beépültek a különböző kultúrákba.

A legmélyebben a vallásokhoz kapcsolódó étkezési hagyományok rögzültek: a közelgő karácsonyi ünnepkör ennek jellemző megtestesítője. A betakarításkor megtelt kamrák a téli időszakban jó szolgálatot tettek, hiszen ősi eredetű a hideg időjárásra való biológiai felkészülés részeként a vastagabb zsírpárnák kialakításának igénye, amelynek sikeréhez hozzájárul a lecsökkent mozgásmennyiség, egyes fajok esetében a téli álom gyakorlata is.

A modern ember szocializációjában ez átalakult, a nagyobb mennyiségű étel elfogyasztása alkalomhoz kötődött.

Hogyan tudja túlenni magát az ember?

Az idegrendszer speciális területei szinte felkészítik a szervezetet a nyugodt, ráérős ünnepi étkezésre, amihez hozzájárul az étkezés korai élettani fázisának, az agyi fázisnak a finom illatok, ízek érzékelésével kialakított étvágygerjesztő hatása. Ilyen körülmények között sokszor nem is érzékeljük az elfogyasztott étel valós mennyiségét, jó magyar kifejezéssel élve már csak szemünk-agyunk kívánja, annak ellenére, hogy mennyiségben bőségesen túlteljesítettünk.

A jelenség magyarázatát egyrészt az érzékelési késés adja meg, ugyanis idő kell ahhoz, hogy a „jeladó" anyagok az étkezés hatására megfelelő mennyiségben termelődjenek, és agyunkba jutva a jóllakottság érzetét közvetítsék. Másrészről agyunk is „gyarló", az ún. jutalmazási központunk mindig a szükségesnél nagyobb arányban szeretne részesülni a földi és lelki javakból. Szervezetünk tartalékképzésre van programozva, ami biológiailag nemigen különbözik a fölöslegtől. Ha már gyarlóságunk rabjai vagyunk, akkor legegyszerűbb tudatosan a mennyiségen változtatni, hiszen a hagyományos ünnepi ízektől nehéz magunkat megfosztani.

Mit tehet az, aki ragaszkodik a hagyományos ünnepi menühöz?

A hagyományos menü összeállításában ne ragaszkodjunk mindenképpen az egyféle, nagy mennyiségű ételhez, hanem tálaljunk többféle, kisebb fogást, amelyek változatossága kárpótolhat a púpozott tányér töltött káposztáért. Igyekezzünk bőven folyadékot fogyasztani, elsősorban az alacsonyabb kalóriatartalmúakat válasszuk, ezzel is csökkentve emésztőrendszerünk terhelését.

Jól megszokott ételeink önmagukban sokszor nem hibáztathatók, a veszélyforrást inkább a konyhatechnika jelenti. Amennyiben például feladjuk a bőséges zsiradékban, olajban elkészített rántott pontyhoz való ragaszkodásunkat, akkor bőséggel fogyaszthatunk a grillezve, párolva vagy egyéb könnyebb formában elkészített, egyébként nagyon egészséges halból. Majonézalapú salátáinkat készíthetjük zsírszegény tejföllel, joghurttal, kefirrel is. A változatos receptek garmadája elérhető, próbáljuk ki őket!

Mire kell odafigyelni a gyerekek esetében?

A gyerekek ösztönösen vonzódnak az édes ízhez, ilyenkor pedig különösen nehéz nemet mondani a csábító süteményeknek, ezért megkísérelhetjük helyettesíteni a tömény, cukros tartalmat gyümölcstöltelékkel. Beválik az is, ha nem hagyjuk az asztalon a süteményeket, cukros italokat, és a konyhai előkészületek alatt nyers „zöldségropit" adunk a kezükbe.

Mit tegyünk, ha mégis kialakul egy kisebb gyomorrontás?

Igyekezzünk bő, semleges folyadékkal (tea, szűrt gyümölcslé, ásványvíz stb.) pótolni a folyadékveszteséget, és ilyenkor az embernek le kell mondani az ünnepi menü folytatásáról: a tünetek enyhüléséig pirítós, kétszersült, párolt, nem puffasztó zöldség, később leves fogyasztása ajánlott. Amennyiben megússzuk a gyomorrontást, de az ünnepi ebéd, vacsora után hirtelen szűknek érezzük ruházatunkat, jó hatással lehetnek a patikákban recept nélkül kapható emésztést elősegítő enzimkészítmények és puffadásoldó, túlzott gyomorsavképzést csökkentő szerek.

Többen keresik fel ilyenkor orvosukat?

A gasztroenterológiai osztályok tipikus nagyüzeme a karácsony utáni időszak, mert sajnos az egyszerű gyomorrontás elhúzódása, vagy már korábban diagnosztizált betegségek fellángolása komoly következményekkel járhat. Az emésztőrendszer bármely funkciója, területe károsodhat, jellemző megbetegedés az eperendszer vagy a hasnyálmirigy gyulladása, a népbetegségnek számító gyomor-nyelőcső savas refluxbetegségének fellángolása, és a fekélybetegségek kiújulása.

Sajnos a betegségek nem tartanak ünnepnapot – azok számára, akik esetében ismert az emésztőszervi betegség, jó tanács a diéta fokozott betartása. A cukorbetegek, lisztérzékenyek és ételallergiában szenvedők igyekezzenek az ismert diéta alapján saját maguk által elkészített ételeket fogyasztani. Vendégségben ne szégyelljenek rákérdezni az alapanyagokra, és ha szükséges, utasítsák vissza a felkínált fogást, vállalva inkább egy kis kellemetlenséget, mint egy súlyos állapotromlást.

Milyen következményei lehetnek az ilyenkor szintén esedékes túlzott alkoholfogyasztásnak?

A mértékletes fogyasztás az egészséges emberekre nincs káros hatással, de a hirtelen nagy mennyiségnek komoly következményei lehetnek. Ismert jelenség a másnaposság, amelynek kezelésére számos jól bevált módszert ajánlanak a városi legendák, tapasztalt nagyivók esküsznek különböző módszerekre, amelyek azonban sokszor még inkább rontanak a helyzeten. Alapvető megelőzés persze, hogy kerüljük a túlzott alkoholfogyasztást, ám ha mégis megtörténik, akkor a legfontosabb a bőséges folyadék-utánpótlás, mivel az alkohol felbomlása során a szervezet vízkészleteit használja el, és ún. dehidráció alakul ki.

A lezajlott kémiai folyamatok hatására lecsökkenhet a vércukorszint is, hiszen a máj leterheltsége miatt a kompenzáló mechanizmusok kárt szenvednek. A folyadékot azonban ne nagy mennyiségű szénsavas itallal, hanem teával, ásványvízzel, és néhány alma elfogyasztásával pótoljuk; ez utóbbi egyben a gyors cukorpótlásra is kiválóan alkalmas. Tartson a macskajajos ilyenkor diétát, kisebb mennyiségű, könnyű ételt fogyasszon... Téves nézet a kutyaharapást szőrivel alapon az újabb szeszesital-fogyasztás, mert ez meggátolja a szervezet áldásos regenerációs folyamatait. Az ünnepek utáni szürke hétköznapokban ne erőltessük mindenáron a diétát: együnk kevesebbet, de rost- és vitamindúsan, salátából és csökkentett tápanyagtartalmú ételekből, főzelékekből állítsuk össze menünket, és így sikerülhet visszazökkenni a régi kerékvágásba.


Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Márciusi akció

Cartidol 100 mg/g gél

50 g

1 549 Ft

31 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres PrimoMed sebápoló spray

60 ml

2 199 Ft

36,7 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

BioCo Porc & Izom Csont Komplex kondroitinnel filmtabletta

120 db megapack

4 299 Ft

35,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Robitussin™ Antitussicum szirup

100 ml

1 899 Ft

19 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Septofort tabletta

24 db

1 449 Ft

60,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Eurovit D-vitamin Forte 3000 NE tabletta

90 db

2 299 Ft

25,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bánó fokhagyma galagonya fagyöngy kapszula

100 db

3 899 Ft

39 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Magnisteron magnézium tabletta férfiaknak

30 db

2 099 Ft

70 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® bevont tabletta

50 db

2 699 Ft

54 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 249 Ft

140,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 999 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran Max köptetővel por belsőleges oldathoz

10 tasak

2 899 Ft

289,9 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox fogínygél gyermekeknek

10 g

1 949 Ft

194,9 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

SYSTANE® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 649 Ft

264,9 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Algoflex Duo 400 mg/100 mg filmtabletta

24 db

2 599 Ft

108,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 149 Ft

24,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Nottevit Immuno Sleep kapszula

30 db

3 499 Ft

116,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Panadol Rapid 500 mg filmtabletta

24 db

1 149 Ft

47,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Xilomare® 1 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 749 Ft

174,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz pezsgőtabletta

20 db

1 649 Ft

82,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 549 Ft

127,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein FORTE filmtabletta

90 db

7 299 Ft

81,1 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 899 Ft

126,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. márciusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el