Hogyan oldjuk meg a gyermekágyas időszakban a pihenést?

2022. 10. 23.
Forrás: egeszsegvonal.gov.hu
A gyermek születése örömteli esemény és egyben egy merőben új életszakasz kezdete, amely gyökeresen megváltoztatja az újdonsült szülők korábban megszokott életritmusát. Különösen igaz ez az édesanya esetében, akinek a kis jövevényről való gondoskodás mellett önmagára is figyelnie kell, hiszen a várandósságot és a szülést követően a szervezetének regenerálódásra van szüksége.

A gyermekágyas időszak sajátosságai

A szülést követő hathetes időszak, a gyermekágy (puerperium physiologicum) alatt visszafejlődnek az anyai szervezetben bekövetkezett változások (involutio), és megindul a tejelválasztás. A korai gyermekágy a szülést követő hetedik napig, a késői gyermekágy a második héttől a hatodik hét végéig tart. A „gyermekágy” kifejezés már a nevében is utal arra, hogy az édesanyának pihenésre van szüksége. Ugyanakkor fontos, hogy az édesanya minél hamarabb – szövődménymentes szülés után két órával – felkeljen, és óvatosan, kísérővel mozogni kezdjen. A könnyű mozgás jótékony hatást fejt ki az élettani folyamatokra: a méh könnyebben regenerálódik, a hasfal és medencefenék izmai gyorsabban nyerik vissza eredeti tónusukat, a húgyhólyag és a belek működése hamarabb normalizálódik.

Forrás: pixabay.com/ Dad G

A szülés után a gyermekágy időszakában igen fontos a hasi szervek kímélete: a kismama ne végezzen megerőltető tornagyakorlatokat, mellőzze a hasizomgyakorlatokat, és ne emeljen a baba súlyánál nehezebb tárgyat. Az első egy-másfél hónapban az édesanya kerülje a tartós állómunkát: minél rövidebb ideig végezzen hosszabb állást igénylő házimunkát.

Mindemellett a csecsemőről való gondoskodás egész napi elfoglaltságot jelent, amely mellett nem könnyű megoldani, hogy kellő idő jusson a pihenésre. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy az anya és a csecsemő összehangolódjon, kialakuljon a szoptatás ritmusa. Ennek nemcsak a csecsemőtáplálás, hanem az édesanya és újszülöttje közötti lelki kapcsolat kialakulása szempontjából is rendkívüli jelentősége van. Mindebben segítséget nyújt a védőnő, aki a gyermekágy időszaka alatt heti rendszerességgel látogatja a családot, és tanáccsal látja el a kismamát a szoptatás technikáját és a csecsemő gondozásának módját illetően.

Forrás: pexels.com/Helena Jankovicova

Alvás baba mellett

A csecsemő álmának óvása nemcsak az ő egészséges fejlődése miatt fontos, hanem az édesanya szempontjából is, hiszen neki is kellő mennyiségű és minőségű alvásra van szüksége. Ennek kivitelezése csak akkor működhet jól, ha a kismama azokat az órákat használja ki pihenésre, amikor a csecsemő alszik. A legtöbb újszülött szinte az egész napot átalussza, és csak a szopások alkalmával ébred fel. Három hónapos korban a csecsemő általában már végigalussza az éjszakát, nappal pedig körülbelül másfél órás alvási és ébrenléti idők váltakoznak. Az egyéves korú kisded már kétszer annyi időt tölt nappal ébren, mint alvással, napközben rendszerint már csak kétszer alszik.

A csecsemő nyugodt alvásának előfeltétele a nyugalom, a csend, a napi legalább egyszeri friss levegőn való tartózkodás és az estétől reggelig tartó sötétség. Mindennek megteremtése érdekében célszerű a zajos háztartási gépek (mosógép, porszívó stb.) használatát a csecsemő ébren töltött óráihoz időzíteni. Nem szükséges néma csendnek lennie, sok csecsemőt például kifejezetten megnyugtat a szülők halk beszélgetése. Segíthet a csecsemő elalvásában a mobiltelefonon vagy egyéb eszközön generálható ún. fehér zaj alkalmazása. A fehér zaj olyan nem túl hangos, monoton hanghatást jelent (például tücsökciripelés), amely elnyomja a környezetben keletkező hangokat, ugyanakkor nyugtatóan hat a nehezen elalvó babára. Használata különösen ajánlott olyan családban, ahol a nagyobb testvér jelenléte és tevékenysége óhatatlanul megzavarhatja a csecsemő nyugalmát, és megnehezítheti az elalvását. A fehér zaj hasznos lehet a lakásba beszűrődő utcai zajok (kutyaugatás, fékcsikorgás, dudálás stb.) tompításában is.

Az első hónapokban a baba körülbelül háromóránként szopik, azonban olykor előfordulhat, hogy ennél gyakrabban is szopni kíván. Ezért érdemes az anyának ugyanabban a helyiségben pihennie, ahol a csecsemő alszik. Így azonnal érzékelni tudja a baba jelzéseit, és annak igényeihez igazíthatja a szoptatást. Amennyiben a csecsemő ágya nem a szülők hálószobájában van, érdemes elhelyezni a gyerekszobában egy kényelmes fotelt párnával és könnyű takaróval, ahová az édesanya betelepedhet a szoptatások, illetve a baba elaltatása közben. Célszerű bébimonitort is beszerezni, amely segítségével akkor is nyomon követhetők a gyermek rezdülései, amikor az édesanya másik helyiségben tartózkodik. A szoptatások ütemezését illetően javasolt a házi gyermekorvos és a védőnő utasításait követni, de ez nem jelenti a szabályokhoz való görcsös ragaszkodást. Nem célszerű felkelteni az alvó csecsemőt csak azért, hogy ne maradjon ki az étkezés. Kipihenten jobb étvággyal fog szopni, és nem történik semmi baj, ha alkalomadtán átalszik egy-egy szoptatást.

Forrás: pexels.com/ Pixabay

A szülés utáni pszichés zavarok megelőzése

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, valamint a könnyű mozgás – például a babakocsival megtett rövid séta a szabadban – elősegíti az édesanya szervezetének szülés utáni fizikai regenerálódását, és jótékonyan hat a kedélyállapotára is. Ismert jelenség a gyermekágy időszakában jelentkező hangulati ingadozás (baby blues), amely a lélek természetes reakciója az anyai szervezetben végbement hormonális és testi változásokra. Az ilyenkor jelentkező lehangoltság olyan átmeneti állapot, amely a környezet kellő odafigyelése és támogatása mellett viszonylag hamar rendeződik. Ha azonban az édesanya tartósan fáradtnak, kimerültnek, szomorúnak és levertnek érzi magát, érdemes mihamarabb szakember (pszichológus vagy pszichiáter) segítségét igénybe venni. Figyelmeztető jelnek tekintendő, ha az édesanya képtelen aludni azokban az órákban, amikor a csecsemő alszik. A tartós alváshiány ugyanis súlyos kimerültséghez és idővel szülés utáni pszichés zavarokhoz, akár szülés utáni depresszió kialakulásához is vezethet.

Az apa és a nagyszülők szerepe

A gyermekágy időszakában a legnagyobb segítséget az újdonsült édesapa nyújthatja, aki átveheti a háztartási teendők elvégzését, hogy az édesanyának minél több ideje jusson a csecsemőre és magára. Az apának célszerű egy-két hét szabadságot kivennie annak érdekében, hogy a kórházból való hazatérést követően folyamatosan az édesanya mellett lehessen, és elláthassa az otthoni teendőket. Bizonyos mértékig a nagyszülők is bevonhatók a feladatokba, például segíthetnek a bevásárlásban, a takarításban vagy a főzésben. Fontos, hogy valóban tevőlegesen vegyenek részt a házimunkában, ne csak vendégségbe érkezzenek, és ne tartózkodjanak a kellő időnél többet a család mellett. A gyermek születését követően az újdonsült apa olykor úgy érezheti, hogy háttérbe szorul, miközben az édesanya és a csecsemő között egyre inkább kiteljesül a harmónia. Ennek azonban nem kell így lennie. Az édesapának nagyon is komoly szerep jut a szülést követő hetekben, hiszen az édesanya a korábbinál még több támogatásra szorul. Az édesapa nemcsak a házimunka terén teheti hasznossá magát, hanem a csecsemő gondozásában is. Fontos, hogy segítsen a gyermek körüli teendők – fürdetés, levegőztetés, altatás stb. – ellátásában. Ezzel nemcsak az anya válláról vesz le terheket, hanem hozzájárul az apa és baba közötti kötődés kialakulásához is.

Az édesapa feladata, hogy megteremtse az otthon biztonságát és nyugalmát, ugyanakkor megerősítse önbizalmában az édesanyát, és támogassa őt a várandóssággal és szüléssel járó fáradalmak kipihenésében.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!