A kullancsok nem csak nyáron lehetnek veszélyesek!

2022. 10. 03.
Forrás: Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.
Amikor kimozdulunk a természetbe, érdemes előre tervezni megfelelő ruházattal és kullancsriasztóval, de az FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás ellen védőoltással is védekezhetünk.

Sokan még mindig úgy gondolják, hogy leginkább tavasszal, nyáron, esetleg kora ősszel kell tartaniuk a kullancscsípéstől. A klímaváltozásmiatt azonban a nappali középhőmérséklet még az első őszi hónapokban is magas lehet, valamint a telek is egyre enyhébbek, több téli napon előfordul akár6 Celsius fok feletti napi középhőmérséklet, így a kullancsok aktívak maradhatnak, vagy tél végén már aktívvá válhatnak. 

Az már köztudott, hogy a közönséges kullancs csípése önmagában – általában – nem veszélyes, de ha az élősködő fertőzött volt, az már komolyabb gondot jelenthet, és többféle betegségetokozhat. A közönséges kullancs hazánkban is gyakori. Legnagyobb számban az erdőkben (pl. gazdag aljnövényzetű gyertyános-tölgyesekben), valamint egyéb, bokros-fás, sűrű aljnövényzetű területeken fordul elő, de az ország más régióiban is fontos az elővigyázatosság, hiszen mára már kertjeinkbe, városi parkjainkba is beköltöztek ezek az élősködők. Kertjeinkbe a háziállatok, elsősorban a kutyák (macskák), különböző madarak és vadon élő kisemlősök által kerülhet be.

sziimpatika.hu

Közép-Európában – így Magyarországon is – a két legfontosabbidegrendszeri tüneteket okozó, kullancsok által terjesztett megbetegedés az FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás és a Lyme-kór. Az FSME-vírussal fertőzött emberek egy részénél 7-14 napon belül influenzaszerű tünetek jelentkezhetnek, amely jellemzően izomfájdalommal, fejfájással és lázzal jár. Ezt követően – egy átmeneti láztalanságot követően - a kór egy új fázisba léphet, mikor eléri a központi idegrendszert. Ekkor alakulhat ki az agyvelőgyulladás. Ebben a fázisban a leggyakoribb tünetek a nyak merevsége, szédülés, hányinger és hányás, valamint érzékszervi zavarok. Súlyosabb esetben komolyabb idegrendszeri tünet is feltűnhet.

Ezzel szemben a Lyme-kór jellegzetes tünete az Erythemamigrans nevű – kokárdaszerű – vándorló bőrpír, ami jellemzően a kullancscsípés környékén helyezkedik el. Ehhez később további tünetek csatlakoznak: láz, hidegrázás, izom- és ízületi fájdalmak. Az ennél súlyosabb tünetek akár hónapokat is várathatnak magukra, ami további vándorló bőrpírt, arcbénulást, szabálytalan szívverést, a végtagok zsibbadását és bizsergését, valamint ízületi, és csontfájdalmat jelenthet.

szimpatika.hu

A Lyme-kór általában sikeresen kezelhető antibiotikumokkal, ám előfordulhatnak hosszú távú következményei, mint az ízületi gyulladások, valamint egyébidegrendszeri szövődmények. Az FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás viszont sem vírus elleni gyógyszerrel, sem antibiotikummal nem gyógyítható, támogató terápiával kezelik a tüneteket, azonban védőoltások segíthetnek megelőzni a fertőzést.

Soha ne felejtsük el, hogy egy a bőrön észlelt kullancs nem feltétlenül jelent komoly veszélyt, de azért nem árt az elővigyázatosság. A védőoltások lehetőségeiről érdemes a háziorvosnál érdeklődni. A megfelelő ruházat és odafigyelés mellett pedig továbbra is az egyik legjobb kikapcsolódás a kirándulás és a természetben való játék a gyerekekkel vagy éppen a kiskedvencekkel.

JÓ TUDNI:

1. Nem mindegyik kullancs hordoz fertőző betegséget, ám Európában, így Magyarországon is élnek különböző kórokozóval fertőzött kullancsok.

2. Az élősködők jellemzően az aljnövényzetben élnek, onnan másznak fel a ruházatra, lábunkra és nem a fákról potyognak ránk.

3. Az FSME-vírus okozta kullancsencephalitisnek nincs vírusellenes gyógyszeres terápiája, csak a tünetek kezelését célzó, támogató gyógyszeres kezelés lehetséges. A betegség megelőzésében ugyanakkor segíthetnek a védőoltások.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!