Lassítanunk kellene
A minőségi élethez meg kell tudnunk állni, de legalábbis lassítani időnként. Vágyjuk a sikert, a szabadságot, a függetlenséget, az anyagi jólétet. Mindeközben azonban súlyos időbeli torzításokkal áltatjuk magunkat. „Majd akkor, ha…”, „Már csak ezt a nehéz időszakot kell kibírni, aztán…”, „Ez volt az utolsó húzása, de legközelebb…” és így tovább. Csakhogy ezek önáltatások, s létre is jön velük az önsorsrontások újabb és újabb spirálja. Most kell cselekedni.
Vágyak helyett célokra lenne szükség. „Harmonikus viszonyt szeretnék a főnökömmel!” vagy az „Olyan munkát szeretnék, amiben jól érzem magam, és kiteljesedhetek”, esetleg az „Értéket szeretnék teremteni, hogy azt érezzem, hasznos vagyok” egytől egyig hatalmas lufik, üres, semmitmondó frázisok, amelyek aszpirint adnak akkor, amikor már rég vérátömlesztésre lenne szükség. Természetesen a vágyakkal nincs baj, sőt. Azokra lehet(ne) alapozni. A baj akkor kezdődik, amikor megállunk a vágyaknál. Olyan ez, mint amikor egy sportoló sóvárog a versenyeredmény után, de edzésre már nem jár. Így nemhogy a dobogó, de mindennemű minőségi eredmény is elmarad. Az önfelmentő kifogások száma persze végtelen. A „miért nem lehet”-re mindig tízszer annyi érv lesz, mint a „miért lehet”-re. Ez törvényszerű pszichés torzításunk.
Az igazi célok kitűzése tehát nem sétagalopp, nem egy könnyed vállalkozás, amit csak úgy összedobunk egy röpke szombat este. Ez kőkemény munka, ahol ráadásul el is bukhatunk. Akár rögtön az elején. Azok, akik szeretnek információt felhalmozni, először a módszertanban keresik majd a válaszokat. A legjobb célkijelölési metodikát akarják meglelni. Ezzel évekig lehet még odázni az alapdilemmát.
Képes vagyok-e találkozni önmagammal? Ez ugyanis a központi kérdés. Erről szól a megállás és lassítani tudás. Összesen kb. 27 375 napot élünk. A tapasztalat az, hogy erre a véges számú időre nagyon sokan szemet vetettek. Elvárások garmadáját zúdítják ránk, így nehéz a tisztánlátás. Egy mondás szerint, ha nincsenek céljaink, arra leszünk kárhoztatva, hogy olyanoknak dolgozzunk, akiknek vannak. Így az óvatosság különösen indokolt.
(forrás: Üzlet és Pszichológia magazin, HRPWR)
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
- Öt tünet, mely nőgyógyászati daganatot is jelezhet
- Körte – A zamatos immunerősítő
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!