Kipróbálnád? - Függőségekről Apaszemmel
Tíz éve leszoktam a dohányzásról és ha belegondolok, akkor a mai napig vissza tudnék rá szokni. Függtem a cigitől és a hozzá tartozó rituálétól. Aztán úgy gondoltam, hogy abbahagyom, egyrészt magam miatt, de legfőképpen azért, hogy példát mutassak. Ezt a tusát végignézte négy idősebb gyermekem, ezért reméltem, hogy soha nem gyújtanak rá. Nem jött be! A két kisebb gyermekem viszont nem is emlékszik arra, hogy valaha dohányoztam.
Zenészként az elmúlt harminc évben láttam kollégákat megrogyni az alkoholtól és a drogoktól. Volt egész közeli barát, akinek barátilag és családilag is kellett a segítség, és ezekről én rendszerint őszintén beszéltem a gyerekeimmel. Feleségemmel mindig törekedtünk arra, hogy ne a szőnyeg alá seperjük be ezt a témát, hanem beszéljünk róla, mert kell.
Most, a fesztiválszezon kellős közepén, egy tizenöt éves fiú (és négy ifjú felnőtt) apukájaként azt gondolom, hogy minden szülőnek és tanárnak nyitottnak kell lennie ebben a témában. Mert a szidás, a tiltás nem segít, csak elmélyíti azt a szakadékot, ami könnyen kialakulhat egy szülő és a tizennégy-öt-hat éves gyermeke között.
Szerencsések vagyunk, mert az eddig felnövekvő gyermekeink között nem történt semmilyen túlkapás sem az alkohollal, sem pedig a drogokkal. De a veszély ott van, és csak az őszinteség vezethet ahhoz, hogy a gyermekeink a felnőtt életükben felelősen tudjanak szembenézni ezzel a problémával.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A leves lehet a fogyókúrázók Szent Grálja
- Háztartási tippek a környezetbarát mindennapokhoz
- Huzat, klíma, víz – ezek okozhatnak fülfájást nyáron
- A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!