Hőhullám, hőség és szárazság
Az extrém események önmagukban is komoly károkat okozhatnak, azonban kombinálva megsokszorozódhat a negatív hatásuk, aminek a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszer nem biztos, hogy ellen tud állni - írta a meteorológus.
A meteorológus rámutatott arra, hogy az izolált veszélyekhez képest ezek az összetett események nagyobb gazdasági veszteségeket és magasabb halálozási arányt eredményezhetnek. Például az erős szél megrongálhatja a háztetőket és a kísérő heves esőzés így nagyobb károkat okozhat; vagy a mentőszolgálat nehezebben juthat el az érintett területre, ha az utakat kidőlt fák blokkolják.
Kis Anna azt írta, nem is szükséges, hogy az események önmagukban szélsőségesek legyenek - az együttes meglétük is veszélyt jelenthet. 1960 és 2000 közötti adatok alapján például több régióban az európai árvizek sem feltétlen az éves csapadékmennyiség maximumához köthetők, mert a hóolvadás (amihez esetleg heves esőzés is társul) vagy a talaj telítettsége is fontos tényezők.
A meteorológus azt írta, a közepes földrajzi szélességeken (Európa, Ázsia és az USA középső területein) a hőhullámok és a kevés csapadék előfordulása jelentősebb. A szezonalitást tekintve a csapadékhoz és hőmérséklethez kötődő események elsősorban tavasszal vagy a nyári időszakban fordulnak elő.
Kitért arra, hogy az 1950-1979 és 1984-2013 időszakok összehasonlítása alapján a forró és száraz események száma megnövekedett Európában és ennek a melegedés a fő vezérlője. A mediterrán térségben 1979-2018 között gyakoribb lett az aszályok és meleg időszakok együttes előfordulása - ennek fő oka az emelkedő hőmérséklet, nem pedig a csapadék hiánya.
A klímamodell szimulációk szerint növekedni fognak az összetett extrém események, ha mindent ugyanúgy folytatunk, mint eddig: a világ népességének 93-95 százaléka a jelenlegi száraz és forró események számának több mint kétszeresét fogja tapasztalni a 21. század végére. A hőhullám és az aszály minden forgatókönyv szerint gyakoribb lesz, aminek Európa, azon belül pedig leginkább a mediterrán térség különösen kitett - összegezte Kis Anna.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!