Kialvatlanok a gyerekek a nyári szünetben?
A nyári időszak számos kisgyermek életében a korábban megszokott alvási ritmus megváltozásával jár.
Azok a 6-12 éves korú gyerekek, akik kevesebb mint kilenc órát alszanak éjszakánként, jelentős fejlődésbeli és teljesítési különbségeket mutatnak azokhoz képest, akik a szükséges órákat megalusszák. A memóriáért, az intelligenciáért felelős agyi régiókban keletkező változásoknak hosszú távú negatív következményei lehetnek - hívja fel a figyelmet a Magyar Alvás Szövetség -, nagyobb mentális egészségügyi problémák, például depressziós, szorongásos és impulzív viselkedési tünetek jelentkeznek.
Az amerikai gyermekgyógyászati akadémia minap közzétett tanulmánya alapján javasolják, hogy a 6-12 éves gyermekek rendszeresen aludjanak 9-12 órát, amelyhez a feltételeket a gyerekek mindennapi életét szervező felnőttek együttműködését kérik. "A megfelelő alvásidőnek, valamint a pihentető alvás körülményei alakításának a családok életmódjának kiemelkedő részévé kell válnia, amelynek alapja, a rendszeres alvási rutin betartása, a napközbeni fizikai aktivitás ösztönzése, a képernyő előtt töltött idő korlátozása és a képernyők kizárása a gyerekek életéből legalább egy órával lefekvés előtt - hangsúlyozta G Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. -
A szeptemberi becsengetés előtt két-három héttel ajánlatos elkezdeni az iskolakezdési időponthoz alkalmazkodó alvásidő és alvási körülmények kialakítását.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!