A nővé válás folyamata a pszichológus szemével
A kamaszkor életfeladata az önálló identitás kialakulása is, ám a függetlenedés folyamata számtalan buktatót rejt magában. A lányok esetében már egészen korán, 8-10 éves korban elkezdődnek a változások, ennek látható jele a másodlagos nemi jelleg megnyilvánulásaiban érhető tetten. A testképpel és az önbizalommal kapcsolatos kérdések miatt nagyon fontos, hogy lyenkor szülőként hogyan állunk a serdülőhöz, a testén tapasztalt változásokhoz.
A közvetett módon látható jelek közt fontosak a hormonális és kognitív változások: a nemi hormonok szinte elárasztják a lányok testét, valamint új idegpályák alakulnak ki, ezzel együtt a gondolkodás és az érzelmi élet is megváltozik. Az elsődleges referenciacsoport a kortársaké lesz, az oda
Az intenzív hangulati kitörések esetén fontos, hogyan kezeljük ezeket szülőként: nem célravezető racionális magyarázatokkal előállni, gyermekünk semmi másra nem vágyik, csak empátiára, megértésre.
Ugyanilyen nehéz a kamaszok viselkedésében az a kettősség, hogy egyszerre szeretnének gyermekek és felnőttek lenni. Az önállóságra nevelés akkor sikeres, ha a kamaszt fokozatosan egyre több felelősséggel ruházzuk fel, amiben a bizalom megadása elengedhetetlen. Célravezetőbb kompromisszumokra törekedni, legyen szó a családi életet érintő kérdésekről,
A szexuális felvilágosítás (szexuális nevelés) is fontos része a kamasz lányunkkal való kapcsolatnak: a nőgyógyász kiválasztása, a fehérneművásárlás, a kozmetikus kiválasztása mind fontos anyai feladat. Az édesanyák szempontjából általában két ún. normatív krízis egyszerre van jelen: a serdülés és az életközepi változások. Tudattalan folyamatok által így könnyen alakulhat ki ellenérzés, negatív attitűd gyermekünk irányában, amivel érdemes foglalkozni. Szülőtárssal való gyakori beszélgetések, és esetleg szakember bevonása szükséges lehet a szülő-gyermek kapcsolat javításában.
Az édesapák is sokat segíthetnek, lányuknak: képviselik ugyanis azt a racionális, biztonságot nyújtó keretet, melyek közt a lányok is könnyebben viselik érzelmi hullámzásaikat. Az apukákkal való kapcsolat mintaként, ún. sémaként szolgál arra vonatkozóan, hogy milyen párkapcsolati kép alakul ki és él bennünk, hatást gyakorol későbbi párválasztásainkra is.
Az apukák másik fontos feladata, hogy vegyék észre, milyen szükségleteik vannak a lányoknak: ha már nem kívánják az ölelést, a puszit, ha szemérmessé válnak ideiglenesen, ez természetes folyamat, később magától normalizálódik a kapcsolatuk.
Szülőként gyakran nehéz elfogadni gyermekünk váratlan felcseperedését. Ami fontos, hogy semmiképpen ne kritizáljuk őt, vegyen fel bármilyen ruhát, képviseljen bármilyen stílust, hiszen éppen próbálgatja magát, keresi a helyét, építi az identitását, önbizalmát. Ahhoz, hogy önbizalma megszilárduljon, önazonossága kialakuljon, ezeken a változásokon mindenképpen át kell esnie.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A rövid orrú kutyák hajlamosabbak emberi segítséget kérni
- Szabadulás a múlt fogságából
- Biztonságos gyógyszerhasználat
- Szívem, szívem
- A szem figyelésével korán fény derülhet a hallásromlásra
- Magyar kutatók új módszereket találtak az öregedés megállítására
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!