Emberi eredetű anyagok adományozását könnyítené az EU
Az új rendelet célja, hogy megkönnyítse az emberi eredetű anyagok, azaz a rendkívüli fontosságú egészségügyi termékeknek a határokon átnyúló forgalmazását.
Az uniós bizottság elképzelése szerint az új jogszabály erősíteni fogja a nemzeti egészségügyi hatóságok közötti szolidáris együttműködést, egyúttal biztosítja, hogy az ágazat képes legyen szavatolni az ellátást. Magas szintű minőségi és biztonsági előírásokat követel mindazoktól, akik emberi eredetű anyagokat adományoznak, vagy ilyen anyagokkal végzett kezelésben részesülnek. Hatékonyabb védelmet biztosít az emberi eredetű anyagokon alapuló terápiákban részesülőknek, valamint az emberi eredetű anyagokat adományozóknak és az orvosilag asszisztált reprodukció útján fogant utódoknak. Arányos, kockázatalapú intézkedéseket vezet be a nemzeti felügyelet megerősítésére, valamint uniós támogatási intézkedéseket a nemzeti hatóságok számára.
A brüsszeli testület közleménye szerint az Európai Unióban évente 25 millió alkalommal végeznek vérátömlesztést műtétek vagy baleseti ellátás során. Több mint 36 ezer őssejt-transzplantációt hajtanak végre a vérrák kezeléséhez. A fogamzást elősegítő terápiák 165 ezer orvosilag asszisztált reprodukcióval fogant gyermek születését teszik lehetővé. Az életminőséget javító terápiák között pedig 14 500 szaruhártya-átültetést végeznek a látás helyreállításához, és kétezer bőrátültetést az égési és egyéb sérülések kezeléséhez.
A rendeletjavaslat hatálya a szervek kivételével minden emberi eredetű anyagra kiterjed. Új anyagként jelenik meg benne egyebek mellett az anyatej, közölte az Európai Bizottság.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
- Királyválasztás, bortermés, Szentlélek - miről szól pünkösd ünnepe?
- Generációk egészségét határozza meg a gyermekkori étrend
- Egy perc elég, hogy elárulja a szeme, ha szívbeteg
- Epley-manőverrel megszüntethető a jóindulatú helyzetfüggő szédülés
- Kókuszolaj
- Egy lenyelhető kapszula válthatja ki a kellemetlen bélvizsgálatokat
- Otthoni praktikák és krémek, melyek működnek a visszereknél
- Akár egy szappan is elég lehet a szúnyogok ellen
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!