Az orvos-beteg kommunikáción múlik a kezelés sikere

A kezelés eredményességének javításában fontos eszköz a kommunikációs diszkordancia okainak feltárása és lehetőség szerinti megszüntetése. Ez különösen az alapellátásban megkerülhetetlen feladat.

Az orvos-beteg közötti kapcsolat fontossága többszörösen bizonyított tény a megfelelő terápiás kimenetelek és a betegek elégedettsége szempontjából, ennek ellenére továbbra sem kap kellő figyelmet a kommunikációs készségek kialakítása és javítása az orvosképzés során. A páciensek gyakran számolnak be arról, hogy több információt és nagyobb részvételt igényelnének a terápiás döntések meghozatala és a hosszú távú gondozás során. Még nehezebb a hatékony kommunikáció kialakítása az egészségügyi ellátó rendszer tagjai és a betegek között, ha nyelvi korlátok is tornyosulnak közöttük.

Nyelvi diszkordanciáról akkor beszélünk, ha nincs olyan közös nyelv orvos és betege között, melyet mindketten azonos és megfelelő jártassággal lennének képesek használni. Egyre több szakirodalmi adat szól amellett, hogy a nyelvi diszkordancia mélyrehatóan veszélyeztetheti az ellátás minőségét, a terápia kimeneteleit és a betegek biztonságát.

Kutatási adatok szólnak amellett, hogy nyelvi korlátok esetén hosszabb sürgősségi osztályos tartózkodásra és kórházi bennfekvésre kell számítani, több diagnosztikai vizsgálat elrendelésére kerül sor, illetve kisebb arányban utalják a betegeket kontrollvizsgálatokra. A negatív egészségi kimeneteleken túl a nyelvi korlátok növelik az egészségügyi ellátás költségeit is, melynek hátterében az előbb említettek közül elsősorban a diagnosztikai eljárások nagyobb arányú alkalmazása és a kórházi tartózkodás időtartamának meghosszabbodása áll. A migrációs trendek ismeretében a világ szinte minden országában egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy megfelelő intézkedésekkel mérsékeljük a betegek és az őket ellátó egészségügyi személyzet között fennálló nyelvi nehézségek okozta káros hatásokat.