Lecsapott az ÁNTSZ!
2010. 12. 21.
Az elmúlt hónapokban számos étrend-kiegészítő készítmény esetében merült fel a gyanú, vagy derült ki, hogy olyan összetevőket tartalmazhatnak, amelyek nem felelnek meg az előírásoknak.
Éppen ezért dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár felkérte az országos tisztifőorvost, hogy a decemberi akcióellenőrzés során az ÁNTSZ fokozott figyelmet fordítson az étrend-kiegészítőkre.
A karácsony előtti ellenőrzés december 15-én és 16-án zajlott, részben a társhatóságokkal – a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatallal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal – együtt. Az ÁNTSZ Regionális és Kistérségi Intézeteinek ellenőrzései – dr. Szócska Miklós kérésének megfelelően – elsősorban az étrend-kiegészítőkre irányultak. Az ellenőrzések a készítmények forgalmazásának legfontosabb, illetve hatósági szempontból legkritikusabb helyszíneire, továbbá a potencianövelésre, a mellméret növelésére, teljesítményfokozásra, testtömegcsökkentésre, vércukorszint-csökkentésre ajánlott, valamint az OÉTI honlapján zöld pipával nem jelzett készítményekre terjedtek ki.
A két nap során az ÁNTSZ ellenőrei 493 forgalmazóhelyen 3 847 készítményt vizsgáltak. A készítmények vizsgálata során 96 termék bizonyult kifogásoltnak.
Azokban az esetekben, amelyekben az ellenőrök korábban betiltott terméket vagy az OÉTI honlapján zöld pipával nem jelzett étrend-kiegészítőt, esetleg nem ajánlott gyógynövényt tartalmazó készítményt találtak, eljárási bírságot szabnak ki. A legtöbb hiányosságot a nem megfelelő jelölés miatt állapították meg, de több esetben volt szükség a forgalmazóhelyen a termékek zárolására, és a forgalmazó székhelye szerint illetékes ÁNTSZ értesítésére a további intézkedések megtétele érdekében.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Balogh Edina: „Fontos, hogy az ember önmagában is számítson”
- Minden 5. gyereket érintheti az online bántalmazás
- Két front között
- A szaglásterápia segíthet depressziós betegeken
- Hangyák védhetnek meg a kullancsoktól
- A core izmok erősítése csak mítosz?
- Kisebb fájdalom, gyorsabb felépülés - ilyen az egynapos sebészet
- A cukorbetegség egyik gyakori szövődménye, amiről csak kevesen tudnak
- Egyre gyakrabban okoz megbetegedést egy parazita
- Ezektől a növényektől tartsuk távol gyermekünket és házikedvencünket!
- Kortársaiknál egészségesebben élnek a daganaton átesettek
- 4 tünet, amely halláskárosodást jelezhet
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!