„A személyes felelősségvállalás kötelesség”

2010. 12. 20.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2010 decemberében Bombera Krisztinával beszélgettünk Amerikáról, az önkéntes munkáról, és arról, hogy milyen volt hazajönni a távolból.
Két év után jöttél vissza Amerikából. Nehéz volt a beilleszkedés? Más az itthoni élet ritmusa?

Nem is beilleszkedésnek, hanem „hazailleszkedésnek" hívnám, hiszen végig tudtuk, hogy a munkám, a magyar televíziós tudósítói megbízatásom miatt vagyunk New Yorkban. Ennek volt kiszámítható eleje és vége, vagyis nem azért kerültünk Amerikába, hogy megpróbáljunk ott élni, és legfeljebb, ha nem sikerül, majd hazajövünk... Ez minden korábbi külföldi „életem" esetében is így volt. Többször éltem korábban Amerikában, tanultam picit Skóciában, a férjem is tanult New Yorkban évekig, és mindig tudtuk, miért megyünk, és miért, hova jövünk vissza.

Itt van az otthonunk. A gyerekeknek talán még könnyebb volt, hiszen én azért minden költözést, pakolást, a baráti környezet, az ismerős utcák magam mögött hagyását mégiscsak egy mini traumaként dolgozom fel, akár jövök, akár megyek, de ez talán normális.

A gyerekeim azonban azonnal beilleszkedtek Budapesten, annak ellenére, hogy a lányom például eddigi élete nagyobb felét élte Amerikában, és angol nyelven szocializálódott. De mi a legfontosabb egy kicsi gyereknek? Az, hogy a családja egyben van, a szülei szeretik és mellette vannak, a játékai újra az ágyában meg az új szobája polcain.

Bogarak a fűben, hinták a játszótéren itthon is vannak! Kamasz gyerekekkel biztosan nehezebb lett volna jönni-menni, de az én gyerekeimnek még nincsenek életre szóló barátságai, egyelőre csak hozzánk kötődnek, a szüleikhez.

Családanyaként milyen nehézséget jelentett a kétlaki élet? Hogy viselték a gyerekek?

Nagyon sokat tanultam a gyerekeimtől, elsősorban azt, hogy ők még tudják, mi igazán fontos, és mi nem. Például: nehéz volt persze eleinte, hogy nem beszéltek angolul, de ezen túl semmi sem volt furcsa nekik. Az sem, hogy a gyerekek felének más a bőrszíne, vagy másképp öltözködnek, mint mi, például akik Indiából jöttek, vagy szikh, vagy ortodox zsidó családból, sorolhatnám hosszan. Az ilyesmi a gyerekeknek nem furcsa, hanem természetes.

Számukra az a lényeg, hogy kivel lehet tűzoltóautósat játszani, és kivel valami mást. Ezzel szemben gyerekeimnek nagyon fontos volt az, hogy az apjuk, aki gyakran ingázott Magyarország és Amerika között, pontosan hány napot lesz távol, mikor érkezik, vagy hányadikán jönnek-mennek a nagymamák, vagy mikor dolgozom végre kevesebbet. Hát nem ezek a fontos kérdések?! Pedig korábban azt gondoltam volna, a helyi beilleszkedés lesz nehezebb, nem pedig a számomra természetesnek tűnő, belső családi kihívások. Fordítva volt.

A férjed egyetemi tanár. Ő hogy tudta megoldani, hogy veletek legyen?

Annak idején a férjem és a nagyszülők döntötték el tulajdonképpen, hogy el merjük vállalni a tudósítói munkámat. Többes számban kell ezt mondanom, hiszen a családom tagjainak „bevállalása" nélkül nem lettem volna amerikai tudósító két gyerekkel. A férjem egy év fizetés nélküli szabadságon volt, a nagymamák és apukám rendszeresen ingáztak. A férjem néha hazajött hosszabb időre, ez volt a gyerekeknek a legrosszabb, ami kint érte őket.

Nagyon sok civil munkát vállalsz...

Ezt Amerikában szívtam magamba, és nagy örömmel látom, hogy Magyarországon is milyen sok ember fektet energiát abba, hogy a hely – az utca, a város, az ország, bármi –, ahol élünk, egyre jobb lehessen. Az amerikaiak számára a közösségért végzett önkéntes munka teljesen természetes. Úgy nőnek föl, azt szívják magukba, hogy együtt minden könnyebb, mint egymás ellen, hogy a személyes felelősségvállalás kötelesség, az ember nem másokra mutogat, államra, szomszédra, önkormányzatra, hanem előbb magába néz, hogy ő mindent megtett-e azért, hogy a környezete jobb legyen. Persze nem akarom idealizálni az amerikaiakat, ez is leegyszerűsítés, ott sem fenékig tejfel az élet, sőt.

Az emberek nem jobbak, mint mi, csak valahogy ebből a szempontból másképp nőnek föl. Ha sikereket szereznek az életben, úgy érzik, segíteniük kell abban, hogy más is sikeres lehessen. Segítik egymást. Ez számomra akkora belső élményt jelentett, hogy elhatároztam, ha hazajövök, a korábbiaknál is többet próbálok tenni azért, hogy a magam kevés és egyszerű eszközével részt vegyek ügyekben, amelyekkel elkötelezett emberek megtalálnak. Engem főleg a szegénység és a kiszolgáltatottság érdekel, hiszen ez a kettő sajnos megdöbbentő mértékben nőtt azóta, hogy elutaztam az Egyesült Államokba. Sokat mesélnek erről például a kollégáim-tanítványaim, akik a Csereháton a cicsero.net roma hírügynökség újságírói.

Hogy lehet ezt igazán jól csinálni? Van valamilyen recept?

Egy dolog nagyon fontos számomra, amit az amerikaiak racionális és hatékony életszemléletéből lestem el: mindig az adott ügy a fontos, nem pedig az ügy képviselői, akár közszereplőkről, akár állami tisztviselőkről, akár civil szervezetek dolgozóiról van szó. Nem elfogadható a magamutogatás, a klikkesedés vagy az irigység a közösségekért végzett munkában.

Innen nézve úgy tűnik, Amerikában minden híres ember részt vesz valamilyen jótékonysági akcióban, civil mozgalomban. Nem lehet, hogy sokan csak önmagukat akarják reklámozni a civil munkájukkal?

Az Egyesült Államok sikerorientált társadalom. Nem szégyen gazdagnak, híresnek és befolyásosnak lenni, hiszen az alapfeltételezés nem az, ami nálunk, hogy mindezt csalással, lopással, vagy másokon átgázolással szerezte valaki. A siker tehát érték, azonban kötelességgel is jár, azzal, hogy akinek a sorsa és a tehetsége jót hozott, segítsen másoknak, akiknek szintén van tehetsége, de nehezebb a sorsa, kevesebb a szerencséje.

Vagyis „adjon vissza" valamit a saját szerencséjéből másoknak. Ez egy ennyire egyszerű gondolat. Persze van, aki nem szívből, hanem megfelelésből, stratégiából teszi, hogy „jó színben" tűnjön fel a világ előtt. Én ebben is pragmatikus vagyok: nem érdekel a motiváció, nem boncolnám a lelkét senkinek, tegyen valami hasznosat, és kész.

Hogy viselik a gyerekeid, hogy sokszor azért nem tudsz velük lenni, hogy más gyerekeken segíthess?

Két orvos gyerekeként nőttem fel, akik egész gyerekkoromban rengeteget ügyeltek, bármikor bárki megtalálhatta őket a bajaival, a szabadidejükben is. Vagyis természetes volt számomra, hogy nem feltétlenül én vagyok a világ közepe, hogy adott pillanatban egy beteg ember még nálam is fontosabb a szüleim számára. Ezt nagyon hasznos útravalónak tartom az életre. Szeretném, ha a gyerekeim is úgy nőnének föl, hogy észreveszik a körülöttük lévő világot, hogy képesek legyenek a maguk kis dolgait a helyükön kezelni. A férjemmel ebben egyformán gondolkodunk. Ha egy nap nem vagyok otthon, elmagyarázzuk nekik, hogy mondjuk az „Olvassunk együtt!" program képviselőivel olyan gyerekeknél voltam mesélni, akiknek egyetlen darab könyv sincs otthon a polcon.

Erre egy átlagos ötéves persze csak ámul-bámul, hiszen ez hihetetlennek tűnik számára, de azonnal megérti, hogy ez valamiért akkor biztos nagyon fontos, és többé nem is reklamál a külön töltött nap miatt. De van olyan, általam nagyra becsült non-profit szervezet is az „életemben", amelyet a gyerekeimen keresztül ismertem meg. Ilyen például Czeizel Barbara és kollégái Korai Fejlesztő Központja, ahol ma már kurátor vagyok, de egykor a kisfiammal sokat jártunk oda, mert Márknak szüksége volt a mozgásszervi fejlesztésre.

Barbarán látom, mennyit küzd azért, hogy ne csak a tehetősebbek, a fővárosiak, a jó kapcsolatrendszerűek „kiváltsága" legyen az, ami mindenkinek járna: hogy a kisgyerek gondjain időben, szakszerűen, hatékonyan segítsenek, hogy az a későbbiekben ne küzdjön egyre nagyobb, akár behozhatatlan lemaradásokkal az átlagosan fejlődő gyerekekhez képest. Minden elismerésem az olyan szakembereké Magyarországon, akik nemcsak a szaktudásukat nyújtják, de fontos számukra, hogy olyanok is hozzáférjenek, akik nem tudnak piaci árakat fizetni.

Beszéljünk egy kicsit a „főállásodról" is. Az MTV-n belül nemrég váltottál – nem hiányzik a híradós pörgés?

Hű, nagyon nem, iszonyúan elfáradtam Amerikában. És nagy kihívás számomra az új feladat, amit kaptam a Teadélután műsorvezetésével. 13 éve közéleti újságíróként dolgozom, most azonban elsősorban kultúrával foglalkozom. Rengeteget tanulok, készülök, úgy izgulok egy-egy adás előtt, mint utoljára gyakornok koromban. Kollégáim és a szerkesztőim, akik ezen a „terepen" mozognak évek-évtizedek óta, nagy türelemmel és segítséggel terelgetnek a kulturális újságírás számomra új területén. Még szerencse, hogy a magánéletemben a kultúra mindig fontos volt, így talán nem vagyok elefánt a porcelánboltban.

Van-e műsorvezetői szerepálmod?

Sajnos és szerencsére nincs szerepálmom. Sajnos, mert ez mindenképpen fantáziátlanságot is bizonyít. És egyben szerencsére, mert mindig örülök annak, ami van, nincsenek megvalósulatlannak érzett, nagy szakmai álmaim. A Teadélutánban most olyan emberek tucatjaival készíthetek interjúkat, akik mögött komoly emberi vagy szakmai teljesítmény van, akiket tisztelek, és örülök, hogy találkozhatom velük. Ez ma a televíziózásban nem kis szerencse. Legnagyobb megvalósulatlan interjúálmom persze Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke. Hiába találkoztam vele személyesen, persze szinte csak véletlenül, külön interjúra, egyetlen személyes szóra sem volt lehetőségem. Ha ezt az interjút egyszer a sorsom még megadná!

Az ő szlogenje is a remény volt. Nem szabad feladni, még összejöhet!

A nyitólapról ajánljuk

Júniusi akció

Béres CalciviD 7 filmtabletta

60 db

2 810 Ft

46,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Béres Porcerő Forte filmtabletta

60 + 60 db

6 590 Ft

54,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 980 Ft

66 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 770 Ft

177 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Proliver tabletta

30 db

1 260 Ft

42 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 440 Ft

148 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

150 g

4 380 Ft

29,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 800 Ft

120 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rhinospray Plus 1,265 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

2 070 Ft

207 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apetister junior Málna-feketeribizli ízű oldat

100 ml

1 660 Ft

16,6 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Saballo Complex lágy kapszula

60 db

4 050 Ft

67,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Jiangzhi Tongshu San Forte Szűztea kapszula

80 db

2 250 Ft

28,1 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

30 db

1 780 Ft

59,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Curiosa® sebkezelő gél

15 g

1 430 Ft

95,3 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Kitonail® 80 mg/g gyógyszeres körömlakk

3,3 ml

4 995 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

NeoMagnizum keringés tabletta

50 db

2 190 Ft

43,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 025 Ft

126,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem® krém

125 g

2 230 Ft

17,8 Ft/g
Kozmetikum
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el