Mentőmellényt kapnak a gyerekek a Balatonon
A VMSZ várja további szponzorok jelentkezését, akik finanszíroznák újabb állványok megjelenését frekventált vízpartokon, nemcsak a Balaton partján, hanem országosan, áll a szervezet közleményében.
Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke az első mentőmellényállvány avatóján elmondta, régi álmuk vált valóra. „A legveszélyeztetettebb korosztály számára biztosítunk ingyenes mentőmellényeket, hogy biztonságban legyenek a vízpartokon. Egy szaladgáló kisgyerek nagyon könnyen belesik a kikötő mély vizébe, egy stégről a folyóba vagy a vízibicikliről a tóba, és pillanatok alatt elmerülhet”. A vízmentők célja az, hogy a mentőmellény használata általánosan elterjedjen, és azt ugyanúgy magukhoz vegyék az emberek, amikor vízhez mennek, mint ahogy a cipőt is felveszik, áll a közleményben.
Az ingyenesen kölcsönvehető mentőmellényekről szóló tervek megvalósítását cégek segíthetik egy-egy állvány örökbefogadásával. Az állványok egy nagy mentőmellényt mintáznak, figyelemfelkeltőek és egyben figyelmeztetőek is. Balatonalmádiban, az első ilyen állványon tizenkét különböző méretű, bevizsgált mentőmellényt helyeztek ki. Ez a felirat áll rajta: „Vedd el!, Vedd fel!, Viseld! Tedd vissza!”. A mellények egyedi színűek, egyedi azonosítóval vannak ellátva, nem kaphatóak kereskedelmi forgalomban, így arra ösztönzik az embereket, hogy használat után tegyék vissza a helyükre.
Az átadón részt vett Pandur Ferenc, a kezdeményezést kezdetektől támogató Balatonalmádi alpolgármestere is. Elmondta, hogy a város legnagyobb strandján, a Wesselényi strandon több tízezer ember fürdik, pihen, nyaral naponta, ezért számukra is fontos, hogy hozzájárulhatnak a balesetek megelőzéséhez.
A VMSZ a közleményben javasolja, hogy adjanak mentőmellényt a gyerekekre fürdéskor, SUP-ozáskor, gumicsónakázáskor vagy vízibiciklizéskor. Ezek sokkal biztonságosabb eszközök, mint a felfújható karúszók, úszógumik, amelyek könnyen kiszakadnak vagy lecsúsznak a gyermekekről. Hangsúlyozzák, hogy mentőmellényt hordó gyermeket sem szabad egyedül hagyni a vízben.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!