A szívférgek komoly veszélyt jelentenek

Forrás: Akela Állatpatika
A szúnyogok megjelenésével különösen fontos, hogy minél több állatbarát megismerje a szívférgek veszélyeit, és a védekezés lehetőségeit.

A szívférgesség egy potenciálisan halálos betegség, melyet a Dirofilaria immitis nevű fonálféreg okoz. Elsősorban a kutyákat fenyegető betegség, de macskákat és egyéb húsevő állatokat is megfertőzhet. A fertőzés megelőzése könnyű, a kifejlődött férgek viszont csak súlyos mellékhatásokkal járó gyógyszeres kezeléssel pusztíthatóak el és az általuk okozott károk a tüdőben és a szívben is maradandóak lehetnek. Ezért nagyon fontos a prevenció ennek a betegségek az esetében is.

A betegség tünetei

Kezdetben a betegségnek nincs semmilyen szemmel látható jele. Később azonban az előbb a tüdő ereiben élősködő, majd nagy számú féreg esetén a szívbe is bekerülő felnőtt példányok súlyos tüneteket okozhatnak. A tünetek többek között megfelelnek a különböző stádiumú szívelégtelenségnek, de sokszor a lassú lefolyás és a folyamatos állapotromlás miatt a gazdi azt hiszi, hogy csak öregszik az állata, amiatt lett lassabb, fáradékonyabb, nem is gondol rá, hogy súlyos betegség lehet a háttérben.

A féreg egyszerűsített fejlődési ciklusa

A féreglárvát a szúnyog oltja be vérszívás közben kutyusunkba, ezután kicsit több, mint 1 hónapig van olyan stádiumban az állatban, ami a megelőzésre használt szerek használatával elpusztítható (lsd. később). Ezután további fejlődési alakokon keresztül, összesen nagyjából fél év alatt éri el a felnőtt stádiumot. Ha legalább egy felnőtt hím és egy felnőtt nőstény féreg egyszerre megtalálható az állatban, akkor szaporodni kezdenek és fiatal lárvákat juttatnak a keringésbe. Ezeket szívja ki a szúnyog a vérrel együtt, majd a szúnyogban alakulnak át azzá a fertőző stádiumú féreglárvává, amivel később a szúnyog egy másik kutyát is megfertőzhet.

A betegség kimutatása és megelőzése

Optimális esetben kisállatunk 6 hetes kora óta havonta részesül valamilyen szív- (és bőr-) féreglárva ellenes kezelésben, ebben az esetben legfeljebb évente egyszer, a tavaszi időszakban érdemes lehet egy ellenőrző szűrés elvégeztetése.
Ha viszont kedvencünk elmúlt kb. 6 hónapos és/vagy a szűrés, illetve az előző kezelés óta több hónap eltelt, akkor nagyon fontos, hogy a szívféreg (és a rokon bőrféreg) elleni megelőző kezelést csak friss negatív szűrési eredmény birtokában szabad elkezdeni. Ez azért van így, mert ha egy eleve fertőzött, a vérében sok féreglárvával rendelkező állaton használjuk ezeket a szereket, akkor az egyszerre elpusztuló nagymennyiségű lárva anafilaxiás sokkot és testszerte trombózisokat okoz, amibe kedvencünk akár bele is halhat.

A szűréshez csupán egy pár csepp vért kell venni az állatkából, amiből utána kétféle vizsgálatot végeznek el. Az egyik során megállapítják, hogy van-e lárva a vérben, a másik során pedig, hogy van-e felnőtt, nőstény szívféreg az állatban. Ebből kiderül, hogy fertőzött-e az állat és ha igen, akkor melyik típusú féreggel, de pozitív esetben egyéb megerősítő vizsgálatot (PCR) érdemes végeztetni, mert a hatékony kezelés teljesen eltérő szív- illetve bőrféreg-fertőzöttség esetén.

Ha negatív a teszt, akkor minél előbb el kell kezdeni a megelőző kezelést, ami történhet tablettával vagy nyakba cseppenthető spot-on készítménnyel. Fontos, hogy mivel a korábban említettek miatt kifejezetten veszélyes lehet ezeknek a szereknek a használata, ezek kivétel nélkül vényköteles gyógyszerek.

Gyakori tévhit, hogy elegendő tavasztól-őszig védeni kedvenceinket ezektől a kórokozóktól, de sajnos az elmúlt években olyan melegek a telek, hogy nemcsak, hogy a szúnyogok is aktívak maradnak, fejlődni is tud bennük a szívféreg és a bőrféreg lárvája, ezért érdemes egész télen havi rendszerességgel folytatni a kezelést.

A macska szívférgessége

A macskák szervezete jóval ellenállóbb a féreggel szemben, az immunrendszerük hatékonyabban küzdi le a behatolót, viszont kisebb méretük miatt jóval kevesebb felnőtt féreg is elég a légutak és a szív halálos kimenetelű károsításához.
Általánosan jellemző, hogy sokkal kevesebb lárva található egy fertőzött cica vérében, így sokszor csak a felnőtt féreg kimutatására alkalmas antigénteszt alkalmas a fertőzés megállapítására.
A macskák szívférgességének megelőzésére szintén a kifejezetten számukra kifejlesztett tabletták és spot-on készítmények használhatók, annyi különbséggel, hogy esetükben elegendő 8 hetente használni ezeket a gyógyszereket, mert bennük lassabban fejlődnek a féreglárvák. Macskát kutyák számára készített szerrel kezelni szigorúan tilos!

Ajánlataink

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!