Gyulladáscsökkentő készülhet a tengeri puhatestűekből
Most tengeri puhatestűekben találtak ilyeneket. Habár a gyulladások önmagukban alapvetően a szervezet különféle betegségekre adott védekező reakciói, azért sosem árt csökkenteni a gyulladásokat, és az ennek következtében fellépő fájdalmat, legyen szó máj-, ízületi- vagy más területet érintő gyulladásokról. Hosszú ideje ismeretesek a szteroid- és nem szteroid-gyulladáscsökkentő szerek mellékhatásai, például hogy magas vérnyomást és veseproblémákat idézhetnek elő.
Ma már tudjuk, hogy a tengerek és az óceánok nem csak élelmet adhatnak. E hatalmas vizes élettér másként is javunkra lehet, hiszen számos területen használható. Az elmúlt évtizedekben a tengerekből és az óceánokból világszerte sikerült is kinyerni kivonatokat és vegyületeket, amelyekről aztán bebizonyosodott, hogy gyulladásgátlóként is ígéretesek. Ez a kutatók szerint igazából azért is fordulhat elő, mert a vízi élőlényekben levő/termelődő hatóanyagoknak, éppen abból adódóan, hogy a hordozó állatok a vízben élnek, értelemszerűen erősnek kell lenniük és egyúttal vízben oldódónak – e tulajdonságok teszik őket igazán alkalmassá, hogy esetlegesen gyógyszerhatóanyagokként használhassa az ember.
A tanulmányban példaként említenek egy zsákállatfajból izolált trabektedin alkaloidot, amely 2015-ben került engedélyezésre lágyrész-szarkómák és petefészekrák kezelésére. Ugyanakkor azt is megjegyzik, Ghánában mostanáig leginkább növényekből nyertek ki ilyen, vagy potenciálisan ilyen hatású anyagokat.
A hatszerzős ghánai kutatási cikk a Cogent Biology szaklapban jelent meg. Arra keresték a választ, hogy az általuk vizsgált tengeri puhatestűekből nyert kivonatoknak van-e gyulladáscsökkentő hatásuk. A válasz – miként azt vizsgálataikkal igazolták – igen.
A ghánai partok mentén 2016-ban begyűjtött három faj, az Oliva sp., a közönséges particsiga (Littorina littorea) és a csészecsigafélék közé tartozó Patella rustica egyedeiből származó kivonatokkal kezeltek olyan hétnapos csirkéket, amelyeknek a lábán a kutatók előzőleg akut gyulladást, ödémát váltottak ki az élelmiszeriparban térfogatnövelőként is használt karragénnel.
Végeredményben az Oliva sp.-ből nyert kivonat bizonyult a leghatásosabbnak, a közönséges particsigából nyert pedig a legkevésbé. Mindezek mellé érdemes megjegyezni, hogy a kutatók korábban kimutatták, hogy a Patella rustica és a Littorina littorea kivonata jól működik mikrobaölőként és antioxidáns hatása sem elhanyagolható. Végül a szerzők jelzik, ma már a tiszta vegyület izolálásán dolgoznak, amelyek valójában kiváltották az ellenőrzött körülmények között megfigyelt gyulladáscsökkentő hatást.
Az itt vázolt eredmény is arra utal, hogy a tengerek és óceánok sok meglepetést okozhatnak még, nagy segítségünkre lehetnek – feltéve, hogy nem károsítjuk és pusztítjuk el véglegesen gazdag élővilágukat.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!