A forró napok hatása a mentális egészségre
Sok millió amerikai lakos egészségi adatainak hosszú távú elemzése azt mutatta, hogy a legmelegebb napokon átlagosan nyolc százalékkal emelkedett a sürgősségi kórházi esetek száma. Ezt a hatást szinte minden mentális betegség (stressz, hangulati és szorongásos zavarok, skizofrénia, önsebzés, valamint kábítószer-használati problémák) esetében kimutatták. A klímaválság növeli a forró napok gyakoriságát, és a tanulmány szerzői szerint munkájuk segíthet a mentális egészségügyi szolgálatoknak, hogy felkészüljenek a zsúfoltabb napokra, írta a The Guardian online kiadása.
„Az emberek tudnak az extrém meleg veszélyeiről, a kiszáradásról, a hőgutáról. Ebben a tanulmányban az az újdonság, hogy példátlanul széles körben állapítja meg, hogy a többnapos, szélsőségesen meleg idő az emberek mentális egészségét is befolyásolja, és ez nemcsak a veszélyeztetettekre, hanem minden vizsgált korosztályra, férfiakra és nőkre, az ország minden régiójára igaz” - mondta Gregory Wellenius, a Bostoni Egyetem közegészségügyi karának kutatója, a tanulmány vezető szerzője.
A nyolcszázalékos emelkedést a kutatók a valós helyzetnél kedvezőbbnek tartják, mivel az adatbázisban csak a biztosítottak szerepeltek, a legsérülékenyebbek nem.
A kórházi sürgősségi ellátás a mentális zavarok legsúlyosabb megnyilvánulása, az esetek kis növekedése is hatalmas terhet jelent az egyénnek és a rendszernek, mondta Amruta Nori-Sarma, szintén a Bostoni Egyetem munkatársa.
A legnagyobb mértékben az Egyesült Államok északi részén nőtt a sürgősségi esetek száma, az északnyugati régióban 12 százalékkal. Ez ellentmond annak, hogy az ország déli részén melegebb van, „de éppen az ellenkezőjét tapasztaltuk”. Ennek az lehet az oka, hogy a melegebb helyen élőknek már sikerült alkalmazkodniuk, egyebek mellett több helyen van klimatizálás.
Egy 2021 májusában készült jelentés szerint a klímaválság óriási hatással van az emberek mentális egészségére az egész világon, a hőhullámokkal megemelkedik az öngyilkosságok aránya, az áradások traumatizálják az áldozatokat, az élelem biztonsága, az otthonok és a megélhetés elvesztése stresszt és depressziót okoz.
A JAMA Psychiatry című szaklapban megjelent kutatást a 2009 és 2010 közötti időszak 2,2 millió ember 3,5 millió mentális zavar miatti sürgősségi kórházi kezelésének adatait elemezte. A férfiaknál kicsit magasabb volt a kockázat növekedése, valószínűleg azért, mert rájuk kevéssé jellemző, hogy zavarok esetén korán segítséget keresnek.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A leves lehet a fogyókúrázók Szent Grálja
- Háztartási tippek a környezetbarát mindennapokhoz
- Huzat, klíma, víz – ezek okozhatnak fülfájást nyáron
- A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!