Látványos égi jelenségek áprilisban
Érkeznek az áprilisi Lyridák meteorjai
Az év első jelentős meteorraja, amelyet ráadásul kellemesebb körülmények közt figyelhetünk meg, a Lyridák, április 15-29 közt aktív. A raj maximumára 66,5 százalékos holdfény mellett, április 21/22-én éjjel kerül sor: igazán jó meteorhullásra az éjszaka második felében, a hajnal előtti órákban számíthatunk. A maximum idején, a hajnal előtti időszakban óránként 15 meteort figyelhetünk meg e rajból. Ugyanekkor viszont már aktív lesz az Éta Aquaridák raja is, amely majd csak májusban éri el a csúcsát, ám ha olyan gyors meteort látunk hajnalban, amely a délkeleti horizonttól, a Szaturnusz közeléből indul, akkor az ebbe az utóbbi rajba tartozhat. A Lyridák esetében érdemes megvárni azt, míg pirkadni kezd, ugyanis nem ritkák a fényes rajtagok, amelyek már a pirosló horizont felett is szépen látszanak.
Telihold április 16-án
A fülemülék április közepén már általában visszatérnek költőhelyükre, így az áprilisi telihold megfigyelése mellé kis szerencsével már a fantasztikus éneküket is hallgathatjuk: érdemes olyan bokros, erdőszéli területet keresni, ahol előfordulnak ezek a madarak. A telihold keleti határaink közelében 19:07-kor kel, ez napnyugta előtt 15 perccel lesz, így egyszerre láthatjuk az égen a Hold és a Nap korongját. Budapesten 19:18, nyugaton pedig 19:28 a holdkelte ideje. A telihold alacsonyan jár az égi útján ebben az időszakban.
Hajnali bolygósorakozó
Április második felében már a Jupitert is láthatjuk, és vele kiegészülten a hajnali égen négy fényes bolygó sorakozóját figyelhetjük meg. Ehhez 5 óra után kicsivel kell kilesnünk a keleti-délkeleti horizontra, ám jó rálátás kell, mivel a Jupiter még nagyon alacsonyan jár. A bolygók sorrendje: Jupiter, Vénusz, Mars, Szaturnusz lesz, és napról-napra egyre korábban figyelhetjük meg őket. Mivel már nagyon hamar világosodik, nincs túl sok időnk a megfigyelésre, sajnos.
Csatlakozik a Hold a hajnali bolygókhoz
25-ét követően a fogyó Hold is a bolygók közelében látható, 25-én a Szaturnusz alatt 4,5 fokkal, 26-án a Mars alatt 4 fokkal, 27-én pedig a leglátványosabban, a Jupiterrel és a Vénusszal kis háromszöget alkotva, már sarlóként figyelhetjük meg.
Nézzük meg az ISS hajnali átvonulását!
24-ét követően hajnalonta a déli-keleti égen láthatjuk átvonulni a Nemzetközi Űrállomást. Bár ezért önmagában nem sokan kelnek fel korán, ám érdemes arra odafigyelni, hogy az Űrállomás több alkalommal is közel repül majd el a hajnali bolygósorakozóhoz, együtt pedig már igazán izgalmas látványt nyújtanak. Az átvonulások idejét például a heavens-above weboldalon találjuk meg, ahol a saját lakhelyünk, észlelési helyünk alapján kapunk előrejelzést ezekről.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!