Határon innen és túl
A háború mindenkit érint, sajnos a sejtjeinkben hordozzuk az emlékezést a nagyszülők, dédszülők megéléseit, ez is közrejátszik abban, ahogy megmozdult az ország a menekültek segítésére, hihetetlen mennyiségű adomány, önkéntes munka, szállás, pénz, ételfelajánlás történik az első perctől kezdve.
Mivel az országba érkezők között legnagyobb részben édesanyák vannak, kisebb-nagyobb gyerekekkel vagy még csak pocakban lakó babájukkal, így nem volt kérdés, hogy dúlakörünk (Békés Dúlakör) is segítséget és támogatást szeretne nyújtani. Ismerőseink és a környékünkön élők azonnal reagáltak a felhívásunkra, így néhány nap alatt annyi tárgyi és pénzadomány gyűlt össze, hogy teljes meghatottsággal készítettük össze a határmenti kistelepülésekkel leegyeztetve a szükséges csomagokat. Több ezer pelenka, több száz bébiétel, babaápolási termékek, tisztálkodási szerek, takarók, gyógyszerek gyűltek dúlatársam lakásában és a mi nappalinkban.
A határhoz közel három kórházban működik szülészeti osztály, ahova elkezdtünk szüléspakkokat összepakolni, minden szükségessel a mamáknak és a születendő babáknak. Felemelő és egyben szívszorító volt hajtogatni a babatakarókat, tudván, hogy milyen nehéz életkezdethez adunk egy meleg ölelést. Az első ilyen batyuk egy szerdai napon érkeztek a kórházakba, és másnap, amikor mi érkeztünk a helyszínre az adományokkal, elsírtam magam, mikor azzal fogadtak a szülésznők, hogy éjjel már két csomagot oda is adtak két menekült, éppen szülő nőnek, egy kisfiú és egy kislány szuszog a takaróink alatt. Azóta már több budapesti és más nagyvárosi szülészetre is eljuttatunk ilyen szülésbatyukat, illetve próbáljuk szükség szerint pótolni, mert szükség lesz rá, és nem csak a menekült anyák körében. Ez a rendkívüli helyzet fókuszba hozta, amit eddig tétlenül vettünk tudomásul, hogy vannak olyan térségek az országban, ahol folyamatosan jól jönne ilyen típusú adomány, mert sokszor egy szál papucsban érkezik a kismama szülni.
A határmenti utazásunk egyik megrázó élménye volt, amikor egy kistelepülés önkormányzati épületében beszélgettem a védőnővel és a polgármesterrel, ahol a helyiek néhány óra alvással, éjjel-nappal segítenek, ottjártunkkor épp 27 menekültnek főztek, 23 gyereknek és 4 nőnek, akik egy hónapig biztosan náluk lesznek elszállásolva, ez idő alatt az egyik várandós anya életet is ad majd a babájának a közeli kórházban. Rajtuk kívül egy busznyi embert vártak a határról, akik egy éjszaka pihenés után indulnak is tovább a bizonytalanba, csak minél messzebb országuk határától.
A másik nagy kezdeményezés, amihez a dúlakör csatlakozott, egyenesen a háborús övezetbe próbál bejuttatni adományokat, az ostromlott területeken pincékben, óvóhelyeken működő szülészeti és gyermekosztályoknak indítottunk gyűjtést, az ott készült fényképek és videófelvételek szívbemarkoló tanulsága szerint mindenre szükségük van. Erre a felhívásra pár nap alatt több millió forint értékű adomány érkezett, nagyvállalatoktól a kisemberekig sokan segítettek, a szülő nők, a kora- és újszülöttek ellátásához nélkülözhetetlen eszközök és gyógyszerek kerültek a dobozokba. Mikor e sorokat gépelem, útnak is indulnak a szigorúan felcímkézett, átvizsgálásra kész adományok vöröskeresztes jelzéssel ellátott teherautóban a megnyitott humanitárius folyóson. Adja az ég, hogy célba érjenek, adja az ég, hogy a születendő babák már ne erre a borzalomra érkezzenek a világra, adja az ég, hogy túléljék, hogy kibírják, hogy az ott helytálló orvosok, nővérek, ápoltak kaphassanak egy tenyérnyi szeretetet, biztatást, odagondolást tőlünk, a határ innenső oldaláról…
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Huzat, klíma, víz - ezek okozhatnak fülfájást nyáron
- A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!