A bélflóra állapotának agyra gyakorolt hatása
A „bél-agy tengely” (angol szakirodalomban Gut-Brain Axis) megléte és működése az emberi szervezetben mára már tényként kezelhető. Bizonyított, hogy az egészséges, kiegyensúlyozott bélflóra hozzájárulhat az agyi működés normalizálásához, és közvetetten számos idegrendszeri panasz orvoslásához. A karban tartott bélflóra a viselkedés normalizálásában, a hangulat optimalizálásában és egyes krónikus idegrendszeri betegségek megelőzésében, kezelésében is szerepet kaphat.
Kétoldalú kapcsolat áll fenn a bél(flóra) és az agy között
Elsőre furcsának tűnik, hogy egymástól távoli és különféle funkciót betöltő szervek egymással szoros kapcsolatban állnak és együttműködnek. Mégis így van ez például a bél és az agy, pontosabban a bélflóra és az agy között. Jövőbe mutató felismerés és számos terápiás lehetőség alapja az az új ismeretanyag, miszerint a bél és agy egymással oda-vissza irányban kommunikálnak.
A bélben élő mikroorganizmusok összessége, vagyis a bélflóra, idegi úton és ingerületátvivő molekulák segítségével, a véráram közvetítésével, illetve az immunrendszer révén küld „üzeneteket” az agyba. „Cserébe” az agy is különféle hírvivő molekulákon keresztül befolyásolja a bélflórát és a bélműködést.
A kétoldalú kapcsolatnak köszönhetően a bélben élő baktériumok befolyásolhatják a hangulatot és a viselkedést. Ez azt jelenti, hogy a bélflóra összetétele hatással lehet arra is, hogy az adott egyed mennyire vakmerő vagy visszahúzódó, netán mennyire boldog vagy boldogtalan. Az egészséges bélflóra segíthet a stressz leküzdésében, a depresszió, a szorongás vagy az agresszió megelőzésében és kezelésében, illetve hozzájárulhat különféle központi idegrendszeri megbetegedések, kórfolyamatok megelőzéséhez. Egyre inkább ismertté válik, hogy melyek azok a jótékony bélbaktériumok, amik jelenléte hozzájárulhat a szorongás megelőzéséhez, vagy a stressz csökkentéséhez, a depresszió mérsékléséhez.
A bélflóra felborult egyensúlyával kapcsolatba hozható idegrendszeri betegségek skálája meglepően széles. Vizsgálatok alapján a megzavart bélflóra szerepet kap például a migrénes fejfájás kialakulásában. Emellett feltételezik, hogy a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór és az autizmus is összefügghet a bélflóra összetételével. Sőt az egészséges táplálkozással egyensúlyban tartott bélflóra egyfajta védő szerepet tölthet be az időskori szellemi hanyatlással szemben.
Kijelenthető, hogy az egészséges bélflóra az optimális agyi működés egyik feltétele. Plusz egy indok van tehát arra vonatkozóan, hogy odafigyeljünk arra, hogy milyen baktériumok népesítik be a bélcsatornát.
Táplálkozással és probiotikumokkal támogatható a „bél-agy tengely”
A kiegyensúlyozott, vegyes, „bélbaktériumoknak tetsző” táplálkozáson kívül a bélflóra – és közvetetten az agyi működés – karbantartásában szerepet kaphatnak a jótékony bélbaktériumokat tartalmazó probiotikumok is.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A leves lehet a fogyókúrázók Szent Grálja
- Háztartási tippek a környezetbarát mindennapokhoz
- Huzat, klíma, víz – ezek okozhatnak fülfájást nyáron
- A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!