Az erdők klímavédelmi jelentősége
A tárca összefoglalója szerint a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara és az Erdészeti Tudományos Intézet szervezésében, 2022. február 10-én lezajlott Erdészeti Tudományos Konferencián az erdők kezelését támogató tudományos válaszokat, kutatási eredményeket ismerhette meg a hallgatóság. Több mint ezer tudós, kutató és a gyakorlatban dolgozó erdész szakember részvételével zajlott a rendezvény, amely a környezet, a társadalom, a gazdaság alakulásában meghatározó szerepet játszó erdők fenntartható kezelésével foglalkozott.
A konferencia egyik legfontosabb témája a klímaváltozás és az erdők kapcsolata volt. A kormány a klímasemlegességi célok elérésében kiemelten fontos eszközként tekint az erdőkre, ennek érdekében indította az országfásítási programot és védi a meglévő erdőállományt – írták.
Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora kiemelte, szükség van az erdőkkel kapcsolatos felsőoktatás megújítására, amelyet a teljes szakmai közösség – a tudomány és a gyakorlat, a vállalati szféra – összefogásával kell megtenni. Megkezdődött a munka, ez a konferencia fontos állomás ebben a folyamatban, hiszen az egyetemi modellváltás sikerességét is mutatja: az oktatás-kutatás és a gyakorlat közötti szorosabb együttműködés, ebben az elhangzó száz előadás és az ezer résztvevő komoly eredmény – tette hozzá az egyetem rektora.
Somogyi Zoltán, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének tudományos tanácsadója leszögezte: a 2050-re kitűzött karbonsemlegességi célok eléréséhez szükség van a meglévő erdők elnyelési kapacitásának megőrzésére és az erdőterületek jelentős növelésére, egyúttal nagy hangsúlyt fektetve az erdők klímaváltozáshoz való alkalmazkodásának aktív segítésére is.
Az erdők ellenálló- és regenerációs képességének növeléséhez, immunrendszerük erősítéséhez a kulcs a biodiverzitás megőrzése, növelése és ha kell, helyreállítása, proaktív erdővédelmi beavatkozásokkal – hangsúlyozta előadásában Csóka György, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének tudományos tanácsadója és Lakatos Ferenc egyetemi tanár, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának Erdőművelési és Erdővédelmi Intézete igazgatója.
A plenáris előadásokat az erdészeti ágazatot átfogó nyolc szekcióülés követte, amelyekben az erdőgazdálkodás, az erdőleltározás és erdőleírás, az erdővédelem, a környezetvédelem és környezeti nevelés, a geomatika, a klímaváltozás, a műszaki, ökonómiai kérdések, az ökológia, a természetvédelem, és végül vadgazdálkodás kérdéseit vitatták meg a résztvevők. Számos előadásban található példát – az új egyetemi működési modellnek megfelelően – a gyakorlat és a tudomány összekapcsolására. Így a Klímaváltozás szekcióban a Soproni Egyetemen folyó fejlesztési munkát mutatták be, amely az erdőállományok változatosságát és kedvező mikroklimatikus viszonyait megőrző és fejlesztő erdőgazdálkodási döntések támogatására szolgál majd, hiszen mivel az érzékeny erdőállományok stabilitásának elősegítése kulcskérdés a megváltozott környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodásban.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!