Téli világ az ablakon túl

Százéves házunkban a nyílászárók története is régre nyúlik vissza: nagy részük – huzatosan bár, de – őrzi az eredeti, szép faragott keretet és rézkilincset, az egyik szobában viszont a hatvanas éveket idéző egyszerű, alumíniumkilincses dupla ablak néz a folyosóra.
Ez annyira kirí a többi közül – sosem szerettem –, hogy csak a sokadik ablakpucolós szétcsavarozásnál jöttem rá, micsoda folyosói vitrinnel áldott meg a sors!

Nem is kerülhetne méltóbb helyre a tengerparti gyűjteményünk, a vásárfia mini kerámiakorsók és egyéb csecsebecséink. Minden ablakmosásnál új tárlatot rendezek be ezekből az apró, lapos kincsekből, melyet a körfolyosón elhaladók, és a szoba lakói is élvezhetnek.





Ilyenkor, az őszi ablakmosáskor költöznek a konyhaablak ládáiból a két ablakszárny közé a gyakran használt fűszernövények: nagyon szeretem, ha főzéskor van kéznél friss bazsalikom, menta, rozmaring és zsálya.


A fűtött konyhában melegük lenne, a két ablak közti hűvös, párás rekeszben viszont egészen kivirulnak télen.
A cserepek alá találnom kellett valami alkalmatos méretű edényt, ami elfér a nem túl tágas helyen, és több növényt is be tud fogadni, hogy szellőztetéskor egyszerű legyen a párkány kiürítése, és a locsolás után kényelmesen tocsoghassanak a fűszerek.

A jó öreg műanyag fagyisdoboz lett a megoldás a gyerekek nem kis örömére, akik buzgón segítettek a kiürítésben.
Ezeket ragasztólakk segítségével bevontam csomagolópapír csíkokkal, így többféle szép, vízálló tálkát nyertem, melyek éppen elférnek a két ablak között a párkányon.

Miután a folyosói fronttal végeztem, jöhetnek a huzatos szobák. Szigetelés  ide vagy oda, befúj a szél a százéves ablakok alatt, kell az ablakpárna, avagy huzatfogó. Sokszor kacérkodom az ötlettel, hogy a rengeteg plüssjátékból, amiktől nincs szívünk megválni, egymáshoz kötözök egy ablakhossznyit – így szem előtt vannak, kevésbé porosodnak, és a moly sem találja meg őket. Csak hát fáznának szegények...


Legegyszerűbb a bolti, méretre vágott ablakszivacsot beszerezni, ezért újabban azokat próbálom megbűvölni.
Leggyorsabb megoldás szép végeredménnyel, ha bevonjuk (vagy egyszerűen csak betekerjük) őket sötétítőfüggöny- vagy kárpitmaradékkal, használaton kívüli kendővel, sállal vagy bármilyen szép anyagmaradékkal, ami a kezünk ügyébe kerül, és illik a szobánkhoz.


Játékosabb ablakpárnák is készülhetnek a bolti szivacsból.
A csigás ablakpárna alapja egy termovelúrral bevont ablakszivacs.
Erre varrtam rá a „csigaházakat", a csíkos pólóanyaggal bevont, feltekert szivacsdarabokat. A csigák nagy szemei kör alakú termovelúrok (kb. 8cm átmérőjű), melyeket fércöltéssel körbeöltögettem, megtömtem flízzel és behúztam, majd az alapra varrtam. A szarvak termovelúrból varrt, kitömött hurkák, melyeken az előzőhöz hasonlóan készített szemek ágaskodnak. Szájnak szaténszalagokat varrtam fel.

A gyerekszobában megvan még a rég gyártott kedvenc, a Janus-arcú ablakpárna: ha akarjuk, bohóc, ha akarjuk kislány, a szemközti ház pedig azt látja, amit mi épp nem akarunk. Két, régi harisnyákkal-zoknikkal kitömött hurkából van a lába és a teste, a nadrág kantára tartja őket össze, így a baba-bohóc bármelyik ablakszárnyon ki-be tud nézni.

A hóemberek teste egy szivacshulladékkal kitömött termovelúr cső. Azért nem az ablakszivacsot használtam ehhez, mert tapasztalatom szerint felkunkorodik, mikor részekre akarja osztani az ember. Erős madzaggal elkötve elválasztottam a hóembereket egymástól. Mindegyik egyéniség: a fejeket különböző átmérőjű, kör alakú termovelúrból alakítottam ki. Varrtam rájuk kezet, lábat, gombokat, sálat kaptak meg fülmelegítőt – engedd szabadjára nyugodtan a fantáziádat!


Ha részletesebben érdekel valamelyik megoldás, vagy új ötleted van, de nem tudod, hogy kezdj hozzá, írd meg a szimpatika.hu oldalon – ha tudok, segítek!!!