Előadások várják az idősebb generációkat a Semmelweis Egyetemen
Az orvostudomány legújabb eredményeit és a résztvevőket érintő leggyakoribb betegségeket bemutató rendezvényre ezúttal is online lehet bekapcsolódni a Zoom programon keresztül.
A Szenior Akadémia idei szemeszterét dr. Merkely Béla rektor a COVID-19 elleni küzdelem eddigi tapasztalatait összegző előadása nyitja meg február 7-én. Ezt követően hetente – hétfőnként 18 órától – újabb érdekes témával várják majd az érdeklődőket.
Szó lesz többek között a vírusok világáról, civilizációs kórképekről, köztük az evészavarról, a perifériás idegek betegségeiről és ezek diagnosztikájáról, az alvásól, a függőségekről, a baktériumokról, az idegsebészetről és a sejtbiológiáról, az Országos Mentőszolgálat működéséről és az öregedésről is. A részletes program itt érhető el.
Dr. Nagy Zoltán professor emeritus, a Szenior Akadémia szakmai vezetője kiemelte: az előadásokon az egyetem vezető professzorai és kutatói közérthető módon adják át az ismereteket az elsődlegesen megszólított idősebb korosztálynak, de életkori megkötés nélkül, bárkit szívesen várnak a rendezvénysorozatra.
A részvétel ingyenes, a kurzusra egyszeri, online regisztráció szükséges az erre a célra kialakított felületen, mellyel az összes előadás megtekintésére jogosulttá válnak a résztvevők.
A Szenior Akadémiát 2019-ben hirdette meg először a 250. jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem, amely az oktatás, kutatás-innováció és gyógyítás hármas egysége mellett kiemelt feladatának tekinti a lakosság tájékoztatását és a tudományos ismeretterjesztést, prevenciós célú, népegészségügyi programok által.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Tippek nyári futáshoz megszállottaknak
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!