3 téli túrahelyszín a családdal
Megyer-hegyi Tengerszem
A Sárospataktól nem messze található Megyer-hegyi területen egykor malomkőfejtés zajlott, amelynek nyomai a mai napig láthatóak, és maga a tengerszem kialakulása is ehhez köthető: a bányából való vízelvezetés eredményeként alakult, tehát sokakat meglepő módon emberi tevékenység hatására jött létre a természeti csodának is tekinthető táj és tó. A tengerszemre a hegy tetejéről nyílik a legszebb kilátás. A vulkáni eredetű Megyer-hegy ugyan több mint 300 méter magas, de ez ne riasszon el senkit, hiszen a Malomkő néven ismert tanösvényen keresztül könnyedén megközelíthető. A látvány kárpótolni fog a hegymászás nehézségeiért, hiszen a tavat 70 méter magas sziklafalak veszik körbe, így egyedülálló látványban lehet részünk, ha lenézünk az egyébként legmélyebb pontján 6,5 méter mély tengerszemre. A környéken egyébként találhatunk kilátót - amely egész évben ingyenesen látogatható - és egy pihenőparkot is, de a tó partján álló Őrlőműhelyben a lisztkészítés titkaival is megismerkedhetünk. Ha pedig beleszerettünk a tájba, érdemes visszalátogatni nyáron is, ugyanis a kiépített vasalt utaknak köszönhetően - megfelelő védőfelszereléssel - a meredek sziklafalon is végigmehetünk a via ferrata pályarendszeren – igaz, ez már csak felnőtteknek ajánlott program az útvonal nehézsége miatt.
A csodálatos Mecsek
A Mecsek valóban gyönyörű, ám ha ide szeretnénk ellátogatni, érdemes akár egy egész hétvégére tervezni, hiszen a túraútvonalak hossza és a látnivalók mennyisége bőven elegendő ahhoz, hogy több napra is kikapcsolódást biztosítson. A környéken rengeteg vendégház és szállás található, így egy hosszabb kirándulást is könnyedén kivitelezhetünk. A hegyekkel, patakokkal és völgyekkel tarkított táj egyedülálló, ám fontos tudni, hogy kezdő túrázóként, illetve első alkalommal érdemes túravezető segítségét kérni. Ez a téli időszakban már csak azért is indokolt, mert a vezetett túrákon egyrészt remek társaságban gyönyörködhetünk a tájban, másrészt a többórás program közben elfáradva, a korai sötétedés mellett könnyebb eltévedni a valóban gyönyörű, de zegzugos terepen.
A Jakab-hegyi tanösvény a legszebbek közé tartozik, amit szép időben már csak azért sem érdemes kihagyni, mert felfedezhetjük pl. a pálos rendi szerzetesek kolostorának különleges romjait. Gyerekekkel kifejezetten ajánlott ellátogatni az egyetlen utcából álló Püspökszentlászlóra, ahol úgy érezhetjük magunkat, mintha egy mesebeli faluba érkeztünk volna, továbbá a falu gasztronómiai szempontból is remek választásnak bizonyul.
Eplény
Ha télen indulunk kirándulni, Eplény a kihagyhatatlan úticélok közé tartozik – főleg akkor, ha gyerekekkel indulunk útnak. Aki aktív pihenésre vágyik, egyrészt remek programokat és sportlehetőségeket talál, hiszen itt létesítették az ország legnagyobb síközpontját, ahol a kicsik szervezett síoktatáson is részt vehetnek. Azoknak sem kell aggódniuk, akik kisebbekkel érkeznek, mert a kiépített libegőnek köszönhetően nyugodtan megcsodálhatják a hófödte tájat, és így attól sem kell tartaniuk, hogy a gyerekek túlzottan elfáradnának – bár a túraútvonalak gyerekbarátnak tekinthetőek a távolságokat és a hegyek meredekségét tekintve is. Külön pozitívum, hogy a felvonókban egy négyszemélyes család is elfér. Az Ámos-hegyi kilátó kihagyhatatlan, hiszen napsütéses időben akár a Balatonig is ellátni innen, a táj szépsége egyedülálló, de mindent összevetve ide elsősorban akkor érdemes elindulnunk, ha aktív kikapcsolódásra és sportélményre vágyunk.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!