A puffadás egy gyakori tünet, amely a bélben keletkező gázoknak tudható be. Teltségérzettel, feszüléssel, hasi diszkomforttal jár, emellett jelentkezhetnek alhasi görcsök, fájdalmak is. A keletkezett gázok szellentéssel vagy böfögéssel távoznak, ami pszichésen is megterhelő lehet. A puffadás sokszor magától elmúlik, ilyenkor semmi dolgunk. Makacsabb panaszok esetén vény nélkül kapható gyógyszerekkel, illetve házi praktikákkal enyhíthetjük a tüneteket. Amennyiben azonban erősebbek a tünetek vagy hosszú távon fennáll a probléma, mindenképp forduljunk orvoshoz!
Számos olyan étel és ital van, amely fokozott gázképződést válthat ki:
Sokan nem tudják, de a habzsolás is járhat puffadással, ilyenkor ugyanis sok levegőt nyelünk le, aminek aztán távoznia kell valahol.
A bélflórának fontos szerepe van az emésztésben. Amennyiben felborul a bélflóránk, például egy antibiotikumkúra következtében, számíthatunk rá, hogy egy ideig puffadni fogunk.
A bélmozgás (bélperisztaltika) fontos szerepet játszik a megfelelő emésztésben. Amennyiben lelassul a bél mozgása, bélrenyheségről beszélünk, ami gyakran puffadáshoz vezet. A bélrenyheség mögött többféle ok is meghúzódhat:
A gyomorsav túlzott mértékben történő termelődése szintén gyakran okoz puffadást.
Nagyon gyakran allergia vagy intolerancia áll a háttérben. Napjainkban nagyon sok olyan étel, illetve anyag van, ami erős, adott esetben veszélyes immunreakciókat vált ki. Más esetekben arról van szó, hogy enzimhiány miatt a szervezet nem képes az adott anyag megemésztésére, ilyen például a laktózérzékenység, amit a laktáz enzim hiánya okoz. Az intoleranciát vagy allergiát okozó ételeknél, illetve anyagoknál meg kell említeni még a tejfehérjét, a glutént, a tojást, a szóját, a halat, a mogyorót és a hisztamint is, bár természetesen a lista ennél jóval hosszabb.
A gyulladásos bélbetegségek, például a Crohn betegség vagy az irritábilis bél szindróma (IBS) tipikusan puffadással járnak, de a hasnyálmirigy és az epehólyag problémái is kiválthatnak hasonló gyulladásos reakciókat és tüneteket.
Az emésztőrendszer fertőzései is okozhatnak puffadást. Többféle kórokozó is állhat a háttérben a baktériumoktól kezdve a különféle parazitákon át egészen a Candida gombákig. A fertőzés helye szintén változhat: érintett lehet a gyomor, illetve a vékony- és a vastagbél is.
A bélflóra nagyon szorosan összekapcsolódik az idegrendszerrel, ezért a stressz és a szorongás is gyakran emésztési problémákban, például puffadásban csapódik le.
Az egyszerű, hétköznapi okok kiváltotta puffadást könnyen elkerülhetjük némi odafigyeléssel. Elég, ha tartózkodunk bizonyos ételek és italok fogyasztásától, illetve odafigyelünk a normális tempójú evésre és a megfelelő folyadékbevitelre. A rendszeres testmozgás és a stresszkezelő technikák, például a meditáció vagy relaxáció szintén segíthet a puffadás megelőzésében (is).
Az ételintoleranciák esetén már nehezebb dolgunk lesz – itt sokszor allergológiai vizsgálatokra lesz szükség, hogy feltárjuk a panaszok forrását, illetve feltérképezzük a kezelés és a megelőzés lehetőségeit.
Amennyiben ismert a puffadás oka és a tünetek sem túl súlyosak, illetve nem állandósultak, akkor nyugodtan szedhetünk vény nélküli puffadás elleni gyógyszereket. Ha viszont erősek a tünetek vagy hosszabb ideje fennállnak, mindenképp forduljunk orvoshoz, mert számos különféle probléma állhat a háttérben, amelyeket azonosítani, majd kezelni kell.
Tekintse meg a Szimpatika gyomorégés és puffadás elleni készítményeit!