Másképp ajándékozunk, mint korábban
Az Intrum követeléskezelő felmérése szerint az európaiak több mint harmada, míg a magyaroknak majdnem a harmada gondolja, hogy a karácsonyok nem lesznek többé olyanok, mint a járvány előtt. A karácsony előtti költekezést sokan teherként élték meg korábban is, és most úgy tűnik, hogy a családok jelentős része nem is fog annyit fizetni ajándékokért, mint eddig - tették hozzá.
A közleményben hangsúlyozták, hogy a kiadások visszafogása nem függ össze a válsággal, a visszajelzések alapján az európai fogyasztók több mint 35 százalékát eleve zavarja a túlzásba vitt fogyasztás. A legfőbb ok a fenntarthatóság felértékelődése lehet, a kontinensen ugyanis 52 százalék már nem vásárol környezetkárosító cégektől. Több államban csaknem a lakosság fele a karácsony elüzletiesedését sem nézi jó szemmel - írták.
Magyarország a hitelfelvétel elutasításában vezet, csupán 7 százalék venne kölcsönből ajándékot, ami alig fele az európai átlagnak. Az Intrum a hitelezéssel szembeni általános óvatossággal magyarázza mindezt. A belföldi felmérések másik fontos tanulsága, hogy az itt élők csaknem háromnegyede figyel a környezetterhelés mérséklésére, 62,5 százalék ugyanakkor arra panaszkodik, hogy a fenntartható termékek drágák, ezért nem tud annyira környezettudatosan élni, mint szeretne.
Az Európai fogyasztói fizetési jelentés 24 ország több mint 24 ezer fogyasztójának válaszai alapján készült. A kutatás augusztus végén zárult, de az ünnepi teveikről is megkérdezték az embereket - olvasható a közleményben.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!