Hogyan válik ihatóvá a szennyvíz és a tengervíz?
A tiszta víz szükségessége és jelentősége megkérdőjelezhetetlen. A föld vízkészletének azonban csak egy kis része édesvíz, annak is csak egy része hozzáférhető. Ugyanakkor a mindennapi tevékenységeink során olyan mértékben szennyezzük a felhasznált vizet, hogy a természetes öntisztulási folyamatokon alapuló körforgásba már csak előzetes tisztítás után juttathatjuk vissza. Ez a folyamat a szennyvízkezelés, az előadás ezekről a folyamatokról szól. Egy speciális szegmens, amikor a természetes „szennyezőként” jelenlevő sótartalom (tengervíz) eltávolítása a cél és a feladat, amely során a tengervízből ivóvíz készíthető.
Az ELTE Kémiai Intézet 2007-ben indult Alkímia ma című sorozata elsősorban a kémia iránt érdeklődő 11. és 12. évfolyamos középiskolásoknak szól, de a szervezők örömmel látnak mindenkit, aki szeretné nyomon követni a tudományág legfrissebb eredményeit. A látványos bemutatókkal, kísérletekkel, kvízjátékokkal és más meglepetésekkel színesített előadásokat élőben közvetíti a Galileo Webcast tudományos portál, és utólag is megtekinthetők a programsorozat Facebook-oldalán, illetve az előadás sorozat Youtube-csatornáján. A kurzus 2009 óta tanárok számára akkreditált harminc órás, térítésmentes továbbképzést is nyújt.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Eljön minden évben
- Egyre több férfi kér tanácsot szakembertől
- A gyulladásos bélbetegség a fiatalokat is veszélyezteti
- Legyen az ajándék felejthetetlen
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!