Elköltözöm!

2010. 11. 25.
Szerző: Szimpatika
Már csak 22 év van hátra, és miénk a lakásunk! Juhéjj! Mondhatnám, de nem mondom, mert mi a fenének fizetek én egy lakást 22 éven keresztül?
Ráadásul nem egy saját ház, nincs egy kert, nincs egy kis dolgozószobám, van viszont 25 kedves lakótársunk, akikkel időről-időre egyeztetnünk kell mindenben. Kedves emberek egytől-egyig, vannak köztük családok gyerekkel, tehát még játszótárs is akad, de egyre gyakrabban azon vagyok, hogy kell egy hely, ahol csak én vagyok a családommal, és ha nem akarok, akkor nem kell kommunikálnom más emberekkel.

Nézzük, mi lehetne a megoldás: egy kisváros, esetleg egy község, ahol van egy házunk kis kerttel. Pont akkorával, amekkorát rendben lehet tartani. A kiskertben hinta, homokozó, plusz egy kis veteményes, amiben megterem a répa, paradicsom, retek, petrezselyem, miegymás.



Pont annyi, amennyi nekünk kell. A szomszéddal kialakított jó viszony miatt minden hónapban vásárolhatok háztájit, télen tölthetünk saját kolbászt, van házi tej, sajt és mi szem-szájnak ingere. A közeli nagyvárosba járnak a gyermekeim iskolába, ahol mindenkit ismerek látásból, havonta koncertezhetek, és nem kérek pénzt, csak cserébe annyit, hogy az önkormányzat adjon kedvezményt a közüzemi díjakból. Csodás! Na de mi a valóság? Egy nagyváros, amiben a zaj elviselhetetlen, közlekedni képtelenség, tervezni nem lehet semmit, hiszen nem tudhatom, hogy éppen felújítanak-e valamit, esetleg rendezvény miatt forgalomkorlátozás van, esetleg csak kint felejtették a múlt hétről a terelőtáblákat, vagy csak egyszerűen dugó van.

Négy hete nem kések el a suliból délután. Ez az én esetemben nagy szám. Akik folyamatosan olvassák az írásainkat, azoknak nem kell bemutassam az idővel és a határidőkkel folytatott dzsungelharcomat. Az első megállapításomat mondjuk annyi tompítja, hogy hetente 1, azaz egy napot kell nekem megoldani, amikor is Bencét fél hatra viszem hegedűórára, ezért ötre a suli előtt kell legyek. Ez idáig tehát büszkén kijelenthetem, hogy ez négyszer sikerült.

A nagyok már önállóan közlekednek, tömegközlekedéssel. Bence sulijában megoldott a biciklitárolás, ezért – ha tehetjük – mindennap kerékpárral járunk. Én egész nyáron két keréken jártam a munkába, és szuper volt. Szeptember elsején azonban eljött a vég. A város újra megtelt, és lényegében lehetetlen közlekedni. Én nem vagyok az a bicajos, aki az autók között halált megvető bátorsággal, kamikáze módjára előzget a dugóban, betartom a szabályokat. Szabályos közlekedőként viszont kijelenthetem, hogy Magyarország Fővárosa megtelt. Ezen nincs mit ragozni, egész egyszerűen tele van, autóssal, gyalogossal, mindenkivel, és ami furcsa, hogy minden napszakban. Nem értem, az emberek nem dolgoznak? Vagy az a lényeg, hogy valaki mindig dolgozik, azért, hogy legyen hely az utcán annak, aki éppen nem dolgozik, vagy mi van?


Hogyan látja ugyanezt a feleség? Olvassa el itt!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!