Szimpatika – Az elmúlás gyerekszemmel

Míg régen az élet természetes része volt az időskor, a betegségek, az elmúlás, mai modern világunkban az idős, nagybeteg vagy haldokló családtag jelenléte kezd teljes tabuvá válni, ezzel együtt egyre kevésbé van eszköztárunk ezen természetes folyamatok értelmezésére is.

A gyermekek elképzelése a halálról más, mint a felnőtteké, gyászfolyamatuk is sokban eltérhet. Gyakran időben eltolódva jelennek meg a gyászfolyamat jellemzői, ráadásul szélsőséges megnyilvánulások éppúgy jellemezhetik, mint a teljes passzivitás („mintha nem is érdekelné”). Sokszor éppen ezért nem a megfelelő reakciót kapják környezetüktől a gyerekek, így érzéseikkel, szorongásaikkal egyedül maradhatnak. Már a kis óvodásokat is nagyon érdekli a halál témája, de mivel gondolkodásuk mágikus jellegű – tehát a fantáziavilág és a realitás nem válik szét –, a halált még visszafordítható, általuk befolyásolható dolognak tartják. Nagyjából a kisiskolás korra értik meg az élet végességét.

Gyakori az ún. anticipált (elővételezett) gyász is, amikor a családban egy krónikus beteg folyamatos leépülését követik nyomon. Ilyenkor erőteljes szorongás áraszthatja el őket, ezért is nagyon fontos, hogy gyermekünkkel beszélgessünk az érzéseiről, félelmeiről, bár a dolgot tovább nehezíti, hogy a kicsik nagyon nehezen öntik szavakba érzéseiket. A gyermekek gyászfolyamata a tagadással kezdődik, amikor a passzivitás és a kontrollálhatatlan érzelmek egyaránt megjelenhetnek.

A temetést követően, lassan megindul a tudatosulás szakasza, ekkor a túláradó érzelmek, agresszív viselkedés még mindig jellemző, de gyakran társul mellé a bűntudat, önvád, szorongás is. A gyermekek a saját haláluk kapcsán is szorongani kezdenek, valamint nem ritkán magukat okolják a haláleset miatt (mert rossz voltam, mert haragos voltam, stb.). Ugyancsak gyakori a szomatikus tünetek megjelenése (fejfájás, emésztőrendszeri fájdalmak, mellkas szorítása stb.).

A gyászfolyamat előrehaladtával a veszteség elfogadása szép lassan megtörténik, ami abban nyilvánul meg, hogy a gyermek ismét, egyre sikeresebben képes alkalmazkodni a napi tevékenységekhez és a kortárs közösséghez, a szomatizáció mértéke csökken, az elhunytra való emlékezés már nem okoz elkerülő magatartást, képes újra örülni bűntudat nélkül.

Mit tehetünk szülőként?

Mindig értelmezzük gyermekünk számára a kialakult helyzetet, magyarázatunk illeszkedjen életkorához, legyen egyértelmű. A halál ne legyen titok, hiszen a gyermek úgyis megérzi reakcióinkból, hogy valami nincs rendben, és ha nem kap magyarázatot, fantáziálni kezd, a legfélelmetesebb dolgokat feltételezve. Saját érzéseinket sem kell véka alá rejteni, a hiteles kommunikáció nagyon sokat segíthet a kicsiknek. A sok beszélgetés, együtt töltött idő lehetőséget ad arra, hogy választ kapjanak kérdéseikre. Számos mese áll már rendelkezésre, melyek segítenek az érzések feldolgozásában. A temetésen való részvétel, később a temetőben tett látogatások ugyancsak a feldolgozást segítik elő, emellett közvetítik a gyermek számára a családi összetartozásban rejlő biztonságérzetet, erőt. Lényeges továbbá, hogy a megszokott napi rutinok, tevékenységek ne maradjanak el, hiszen ezek ugyancsak a szorongás csökkentését szolgálják, biztonságos fogódzót nyújtanak.

A gyermekkori gyászfolyamat természetes velejárója, ha a viselkedésben regresszió figyelhető meg (korábbi fejlődési szakaszba való visszaesés). Erősödhet a szeparációs szorongás, a kicsiket gyakran rémálmok gyötrik, megváltozhat az étvágy, jelentősen romolhat az iskolai teljesítmény, a figyelemkoncentráció, stb. Éppen ezért fontos jelezni az oktatási-nevelési intézményekben, hogy mi történt a családban, hiszen átmenetileg ezen tünetek a gyászfolyamat természetes velejárói.

Amennyiben úgy érezzük, gyermekünk viselkedésében túlságosan szélsőséges jegyek, esetleg időben elhúzódó viselkedésváltozás figyelhető meg, érdemes gyermekpszichológus szakembert felkeresni. Az érzelmeket nem pusztán verbális úton lehet kifejezni, a játékterápia, a fantázia világa ugyancsak segítség lehet a feldolgozásban, hiszen ilyenkor a gyermek újra meg újra le tudja játszani a nehéz érzéseit, ugyanezt a célt szolgálja a rajz, a mese is. A szülői viselkedésminta a gyász időszakában is nagy jelentőséggel bír, ezért sem mindegy, hogyan viselkedünk gyermekünk jelenlétében: a legfontosabb és talán legnehezebb szülői feladat ilyenkor, hogy képesek legyünk elbírni saját érzéseink mellett a gyermek negatív érzéseit is, ez által támaszt nyújtva számára.

Ajánlott olvasnivaló:

Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?
Shona Innes – Agócs Írisz: Az élet olyan, mint a szél